Kőszeg

2014.05.14. 19:27

Korisok vasi Mekkája lesz

Kőszeg – A megye első fedett jégkorongpályája Kőszegen épülhet, együtt van rá tőke, akarat és fogadókészség is.

Némethy Mária

Soós Attila kereste meg Kőszeg önkormányzatát azzal, hogy jégkorongpályát és a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségeket építenének a városban.

– A pályát eredetileg Szombathelyen akartuk felépíteni, de ott nem volt kedvező a fogadtatás, Kőszegen viszont igen – mondja elöljáróban Soós Attila, aki barátaival 2012-ben létrehozta a Vasi Jégkorongért Alapítványt. Ez működteti majd a kőszegi jégkorongpályát. A földrajzi elhelyezkedése nagyon jó lesz, ugyanis legközelebb ilyen létesítmény csak Zalaegerszegen, Grazban, Bécsben és Győrben van.



Terveik szerint 140-150 millió forintból épül meg Kőszegen egy 20x40 méteres fedett mobilpálya. Miután a városban három óvoda, három általános iskola és két középiskola működik, gyerek tehát bőven van, a tanárok nagyon örülnek az ötletnek, hiszen délelőttönként a korcsolyázás beépíthető    lesz   a testnevelésórákba, délután a sportot szerető közönség előtt lesz nyitva a pálya. Soós Attilának hosszú távú elképzelése is van.

– Három év múlva ki fogjuk nőni a pályát, ebben biztos vagyok, s akkor 26x56 méteressé alakítjuk át, közben létrehozzuk a Kőszegi Jogkorong Egyesületet is, lesz jégkorongcsapata a városnak. 6-8 hónapig korcsolya- és jégkorongpályakéként működünk majd, utána kap egy műanyag borítást, nyaranta görkorcsolyapálya lesz belőle. (Látványterve online oldalunkon megtekinthető.) A Balog iskola mögötti, majdnem ötezer négyzetméteres területen felépítendő jégkorongpálya és a hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségek létrehozását segíti Kőszeg önkormányzata. A területet 20 évre ingyenes használatba adja, ha a létesítmény legkésőbb 2015. június 30-áig elkészül, és a tervezett funkcióban napi nyitva tartással üzemel. A szerződésről májusban döntenek a kőszegi képviselők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!