Kőszeg

2014.02.25. 19:15

Támogatást kapnak a települési könyvtárak

Kőszeg - A települések múzeumai és könyvtárai sokat nyertek azzal a kulturális rendszerváltozással, melynek köszönhetően kiszámítható lett az intézmények gazdálkodása, ráadásul jóval több forrás érkezik hozzájuk - jelentette ki Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Tóth Csongor

A könyvtárhálózatok még az 1950-es években kialakított rendszer szerint működtek, elavult rendszerekkel, főleg a kistelepülések szenvedték meg ennek hatását. Az új könyvtári ellátó rendszer a megyei hatókörű könyvtáraknak külön támogatást nyújt az ötezer fő alatti települések könyvtári hálózatának fenntartásához – mondta az államtitkár. Hozzátette, az elmúlt évben a vidéki kistelepüléseket ellátó könyvtári hálózat 1,7 milliárd forint támogatást kapott, az idén pedig száz millió forinttal több forrás áll rendelkezésre. A múzeumok is hasonlóképpen jól jártak, 2013-ban 212 múzeum került újra önkormányzati fenntartásba. Tavaly egymilliárd forintot biztosított az állam a fenntartásra, ez a keret idén további 45 millió forinttal bővül.

Huber László, Kőszeg város polgármestere köszönetet mondott az államtitkárnak, mint mondta, a település régóta híres pezsgő kulturális életéről. Szólt arról is, hogy a Jurisich-vár felújításának első üteme kiválóan sikerült, mely kormányzati támogatásnak köszönhető.

– Kőszeg kiemelt figyelmet kap a kormánytól, a következő hetekben számos olyan nagyszabású bejelentés várható, mely tovább segíti a város kulturális fejlődését – fogalmazott Ágh Péter országgyűlési képviselő. A nemrég felújított várban két kiállítás is nyílt. Az egyik teremben Ottlik Géza életművét mutatják be, míg a másik teremben Szent Korona-témakörben rendezett tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!