Kőszeg

2014.08.17. 20:20

A gálaműsorban fellépett Kecskeméti Anett

Kőszeg - Hastáncosok gyűltek össze, szórakoztatták gálájukkal a közönséget szombaton a Jurisics-várban.

Némethy Mária

– Ez nagyon nőies tánc, testi lelki egészséget szolgáló, saját testtudatot fejleszt ki, a nők számára kifejezetten fontos mozgássorok vannak benne – összegezte Lepold Ágnes, a kőszegi hastáncosok vezetője a különleges tánc előnyeit. Ő a fő szervezője az augusztusi Kőszegi Ostromnapokhoz kötődő Kelet varázsa nyugaton elnevezésű hastánc fesztiválnak, amelyre négy táncklub tagjai gyűltek össze szombaton a várban.

Sas Viktória és Mika Noémi tanítja táncolni Karakas Kamillát. Fotó: Némethy Mária

A sok segítővel és támogatóval megvalósult rendezvényben voltak gyermekprogramok, hastánc foglalkozások is, este pedig gálaműsorban mutatták meg a tudásukat a hölgyek, akik között a legfiatalabb 7 éves, a legidősebb 50-en túli volt. Semmi, a pár csepp eső sem állíthatta meg pergő műsorukat. Szép sikert arattak. Fellépett a nemzetközi eredményekkel büszkélkedő Kecskeméti Anett is. A nap tűzshow-val ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!