Táncrend 1900-ból – A csárdást a lengyelke követte

-  Napjainkban éppen a legfiatalabbakkal próbáljuk megismertetni a „boldog békeidők” báljainak, ruházatának, kellékeinek részleteit – hallottuk Veress Judit művelődésszervezőtől. A kőszegi múzeum munkatársa elmondta: február 18-án, szombaton egész napos programmal zárul az a sorozat, amely a farsangi időszakban eleink szokásait mutatta be a helyieknek.

– Elegáns bajuszt készítettünk a gyermekekkel, a fiúknak a cilindert, a lányoknak a legyezőt, a táncrendet mutattuk meg – mondta a művelődésszervező.

A táncrend a kőszegi múzeum egyik féltve őrzött tárgya, ottjártunkkor is csak kesztyűvel érhetett hozzá az intézmény munkatársa. A kis füzetszerű eszköz az 1900 február 10-i, úgynevezett turistabálból származik. Tulajdonosa egy Eitner Gusztáv nevű úrtól kapta ajándékba. A kis könyvecske azonban nagyon sok információval szolgál a ma emberének is. Egyebek között megtudhatjuk belőle, hogy az éjfél előtti táncok csárdással és lengyelkével kezdődtek, és a négyes II.-vel fejeződtek be, míg éjfél után a tulajdonos hölgy szintén csárdással kezdett, polkával folytatta és a négyes IV.-gyel fejezte be a báli táncsorozatot. A különféle táncok mellé a partnerjelöltek nevét írták be egy kis ceruzával, sajnos az urak sorrendje már nem látható.

Fotó: Turbók Attila

- Másik érdekességünk egy szép legyező, mely funkciójában nem csak a báli hőség enyhítésére szolgált – mesélte a múzeum munkatársa. A legyezővel a hölgyek flörtölhettek is az urakkal, de volt jelzés a nemtetszés kifejezésére is. A legyezőnyelv titkait azonban vélhetően az árgus szemmel figyelő gardedámok is ismerhették, hiszen fiatalabb korukban ők is alkalmazták. – A lényeg vélhetően itt sem a titkolózás volt, sokkal inkább a diszkréció, a visszafogottság, szemben napjaink harsány udvarlásával – mondta Veress Judit. Hozzátette: a legyező kezdetben díszes papírból készült, később tértek át a drágább selyem anyagokra. A múzeum farsangi programjainak látogatói sok más mellett arról is meggyőződhetnek, hogy száz évvel ezelőtti eleinknek sem volt olcsó mulatság a bálozás, egy szép női selyemruháért akár hat forintot is ki kellett fizetni.

A selyemruhában aztán el lehetett kápráztatni a táncpartnereket, akik bizony sorban álltak a hölgyek kegyeiért, egy beírásért az emlegetett táncrendbe.

- Ez viszont feltételezte a tánctudást, mely akkoriban mindenkinek kötelezően elvárt volt – mesélte a múzeum egyik látogatója. Vogl Mária Zalabaksáról érkezett az alpokaljai kisvárosba, ám mint megtudtuk tőle, a múzeum rendszeres látogatója és tánctanári minőségben különösen érdekli a kőszegi, polgári élet. – Egykor keringőt is tanítottam a fiataloknak, magam is szeretek táncolni – mesélte a zalabaksai hölgy.