Kőszeg

2014.02.17. 16:15

Új orvosi ügyelet létesült

Kőszeg - A 2014. év az egészségügyi létesítmények szempontjából mérföldkő Kőszeg és a térség életében: hétfőn új orvosi ügyeletet avattak, az év végére pedig felépül az egészségház.

Némethy Mária

A Himnusz és egy szép Kosztolányi-vers elhangzása után avatta fel tegnap délután a Rákóczi utca 19. szám alatt kialakított modern orvosi ügyeletet Kőszeg polgármestere, Huber László.

A Pusztai Egészségügyi Bt. kezdeményezésére, sikeres pályázata nyomán, jelentős összefoggásal valósult meg az új egészségügyi létesítmény – egy régi épület felújításával, 17 helyiségben. A város polgármesterének avatóbeszédében egyebek között az is elhangzott, hogy Kőszeg egészségügyi alapellátásában mérföldkő az idei esztendő, mert most az orvosi ügyeletet avatják, az év végén pedig majd a város régóta várt egészségházát a Kiss János altábornagyról elnevezett lakótelepen.

Hétfőtől péntekig 17 és reggel fél 8 között, szombaton, vasárnap és ünnepnapon pedig egész nap fogadja a betegeket a Rákóczi Ferenc utca 19. szám alatt hétfő délután felavatott új orvosi ügyelet és szűrőközpont Kőszegen.

A 2014. év mérföldkő Kőszeg és a térség egészségügyének életében, hiszen, megújul a járóbeteg és alapellátás. Most az ügyeletet és a szűrőközpontot avathatjuk, az év végére pedig elkészül az egészségház. Ezzel évtizedes adósságot törlesztünk - mondta  avatóbeszédében Huber László polgármester az avatásra összegyűlt sok ember, köztük a környező falvak polgármesterei előtt.

Huber László avatta fel az ügyeletet. Mellette dr. Pusztai Szilveszter, köztük dr. Pusztai Gergő (Fotó: Horváth Csaba)

Az 1993-ban alakult Pusztai Egészségügyi Bt. koronázta meg eddigi tevékenységét azzal a sikeres pályázattal, amelyből megépült az orvosi ügyelet és szűrőközpont, amely Kőszeget is beleértve 15 település, majdnem 17 ezer ember biztonságosabb, színvonalasabb egészégügyi ellátását segíti. A beruházás összköltségvetése 9,2 millió forint. A betéti társaság 4,1 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázaton, melyet 4,1 millió forint visszatérítendő támogatott hitel, valamint 10 százalékos önerő egészített ki. Az elnyert uniós támogatással megvalósított

A Kőszeg belvárosában található orvosi ügyelet és szűrőközpont 17 helyiségből áll. A dolgozók és a betegek igényeit mindenben kiszolgálja, kielégíti, ráadásul lehetővé vált a magas szintű munkakörnyezet megteremtése, az ellátás színvonalának emelése.

Összefogással valósult meg az új létesítmény. Kőszeg Város Önkormányzata partnerként biztosította az épület használati jogát a pályázatban szereplő célokra, és a projekt megvalósulását adminisztrációs eszközeivel is segítette. Az épületet a Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. újította fel nagyon szépen.

A korábbi, Munkácsy utcai orvosi ügyelet semmiben sem felelt meg a kor követelményeinek, most viszont ha szükséges, mert a beteg állapota igényli a kórházba szállítást az új helyre a mentők is be tudnak járni.

Huber László az avatóbeszéde végén megjegyezte: - Nagyon hangulatos az új létesítmény, sok lakás, otthon nem fogadja ilyen szép miliővel a betérőt.

Ágh Péter országgyűlési képviselő az avatáson megemlítette: a kormány támogatása is kellett a létesítmény létrehozásához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!