Kőszeg

2014.10.29. 19:30

Váratlan vízhiány Kőszegen

Kőszeg - Azzal szembesültek szerda reggel az Űrhajósok utcájának egyik háztömbjében a lakók, hogy hiába nyitják a csapot, víz nem jön belőle. Szerintük előre eltervezett csőcserén dolgoztak a munkások, ám erről őket nem értesítette a szolgáltató, holott kötelessége lenne.

Simon Erzsébet

Pintér Tiborék szobájából rálátni a vízművesek munkagödrére  (Fotó: Szendi Péter)

Pintér Tibor, az Űrhajósok utcája 15-ös számú háztömbjének egyik lakója kereste meg szerkesztőségünket a panasszal tegnap. Mint mondta, reggel óta nincs víz a négyemeletes, 47 lakásos társasházban. A vízelzárásról őket senki nem értesítette, s amint kitekintett az ablakán, azt látta, hogy egy mély gödörből szedik ki a csöveket a munkások. Dél is elmúlt már, amikor még mindig azzal szembesült, hogy dolgozik a markoló.

- Úgy tudom, 2-3 nappal korábban értesítenie kell a szolgáltatónak a lakókat, ha valamilyen okból elzárják a vizet - mondja a férfi a helyszínen. - Tavaly volt is erre példa, ám most velünk senki nem közölte, hogy mire számítsunk. Megy az ember reggel a fürdőszobába, a toalettre, s meglepve tapasztalja, hogy hiába az összkomfort, a tisztító víz csak nem akar megindulni. A gyógyszereit is vízzel veszi be a beteg, a kisgyerekek ételkészítéséhez is szükség van vízre, tegnap mindez meghiúsult. Rendkívül kellemetlen helyzetbe hozták valakik a lakókat. De akkor legalább gondoskodtak volna valami módon a vízpótlásról! Még a lakásszövetkezetünket is fölhívtam, de ott sem tudott senki arról, hogy mi az oka a vízhiánynak.

Parkoló épül a háztömbök között, ezért kicserélik a leendő bejárat alatt futó régi vízvezetéket. Tegnap váratlan csőtörés miatt kellett szüneteltetni a szolgáltatást a tervezettnél hosszabb ideig (Fotó: Szendi Péter)

A 15-ös számú háztömb mögött, az út mellett valóban munka folyik. A Vasivíz Zrt. munkásai serénykednek a hatalmas gödör mellett és mélyén. Azt halljuk tőlük, hogy váratlan csőtörés miatt kellett elzárni a vizet. Ha többet akarunk tudni, kérdezzük a művezetőt. Akit azonnal a helyszínre is hívnak telefonon.

Takács István, a Vasivíz Zrt. kőszegi művezetője hamarosan meg is érkezik. Készségesen válaszol a kérdéseinkre. Megtudjuk, hogy munkaelőkészítésre kaptak megbízást 29-ére és 30-ára. A karbantartási munkák miatt 10-15 óra között szünetel a vízszolgáltatás, erről értesítették is a helyszínt körülölelő házakat. Sajnálatos módon a 15-ös számú tömb valamiért kimaradt. Amúgy pedig csak munkaelőkészítést végeznek a terepen: parkoló épül majd a két háztömb közötti területen, s a földben olyan régi vezetékek húzódnak, amelyeket nem célszerű a helyükön hagyni. Az előkészítő munka során feltárták az egyéb közművezetékeket, ám közben váratlanul csőtörés történt. Ezért aztán el kellett zárni a vizet hosszabb időre, mint tervezték. Takács István szerint gondoskodtak a vízpótlásról, mivel lajtoskocsit is kiállítottak. Kérik a lakók türelmét, igyekeznek mihamarabb megoldani a problémát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!