Elvei vannak, mint Antigonénak?

2018.06.08. 11:30

A 9. SLOSZT: a bevétel egy részével az otthon nélkül maradt egyházashetyei családot segítik

A Soltis Lajos Színház is csatlakozik az otthon nélkül maradt egyházashetyei család támogatásához: a 9. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó több előadásának bevételét erre a jótékony célra ajánlja föl.

Ölbei Lívia

A Trainingspot a Sérülés című előadást a celli zeneiskolában játssza Fotó: SLSZ

A 9. SLOSZT megnyitója június 14-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a KMKK-ban: Lőrincz-Farkas Eszter, a Vas Népe főszerkesztője, Majthényi László, a vasi közgyűlés elnöke és Fehér László polgármester köszöntőjével. De már a megnyitót megelőző másfél napban is lesznek versenyelőadások. Bár – részben legalábbis – nem a nyilvánosság számára: a celli fesztiválon nem most jelenik meg először a tanteremszínház, korábban is láthattunk izgalmas produkciókat például a Berzsenyi gimnáziumban. (A Soltis Színháztól szintén nem idegen ez a műfaj.) Ezúttal a független szcéna meghatározó szereplője, a budapesti k2 Színház hozza el két fontos tantermi produkcióját: az egyik egy Antigoné-feldolgozás. Szophoklész Antigonéja kötelező olvasmány, az előadás ajánlójában éppen a tanári dilemmák vetődnek föl: „…vagy vegyük például az irodalomórát. Hozok egy szabályt. Mondjuk azt, hogy aki nem jegyzetel, egyest kap.

A Trainingspot a Sérülés című előadást a celli zeneiskolában játssza Fotó: SLSZ

Erre valaki fogja magát, és nem jegyzetel, csak, hogy engem bosszantson. Vagy, hogy ő legyen a legmenőbb az osztályban, mert mer nekem ellentmondani. Vagy mert elvei vannak, mint Antigonénak. Mégis mit kéne tennem az ilyennel?” Az Antigoné-projektnek a Berzsenyi gimnázium ad helyet. A k2 Színház másik versenyelőadása a Hűség, a Koptik Odó utcai kamaraszínház közönsége előtt. A kérdés az, hogy miképpen válhat „egy kisfiúból, mire felnő, a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb tömeggyilkosa”. Vagyis: „Hogyan képes deformálódni egy ember személyisége az őt ért társadalmi hatások által? Mit jelent egy ember életében az erkölcs, a család, a hit vagy éppen a hűség fogalma?” Az előadás Robert Merle regényének és Rudolf Höss emlékiratainak felhasználásával készült.

 

A k2 Színház megjelenése nem a véletlen műve Celldömölkön.

A celli társulat és a „k2-s” fiúk: Benkó Bence és Fábián Péter több sikeres előadást hoztak létre a Soltis Színházban, a Soltis Színházzal. Az együttműködés, úgy tűnik, nem is szakad meg, a következő évadban újabb közös produkció készül abban a szellemben, amely a k2 Színháznak is, a Soltis Színháznak is eredendően a sajátja és lényegi jellemzője: a bátorság, a személyesség és a kreativitás. A fesztiválprogramban A cigány című közös munka kapott helyet: Szigligeti Ede népszínművét az alkotók „Celldömölkre szabták”. A cigányt június 14-én, csütörtökön 19.30-tól láthatja a Koptik Odó utcai kamaraszínház közönsége.

Trainingsport

A budapesti Trainingsport Társulat Sérülés című tantermi előadásával érkezik, ezt az Ádám Jenő Zeneiskolában láthatja a diákközönség. Az inárcsi KB35 A csillaghínár foglyai című előadásával a Szent Benedek Katolikus Általános Iskolában vendégeskedik. A Káva Stúdió A talált gyerek című tantermi projekttel érkezik a kamaraszínházba. (A Káva régóta „nagyhatalom” ebben a műfajban Magyarországon.)

A versenyelőadásoknak egyébként a Koptik utcai kamaraszínház mellett a KMKK ad helyet. Az Othello-előadás (a KB35 és a Rév Színház koprodukciója) június 14-én 17.10-től kerül színre a kamaraszínházban; jótékonysági előadás lesz, bevételét a színház a fedél nélkül maradt egyházashetyei családnak ajánlja föl. Ugyancsak jótékonysági előadás lesz a Pisti a vérzivatarban (a szerző Örkény István) a budapesti GlobArt Társulattól: június 14-én 18 órától a KMKK-ban.

Túlóra

Június 16-án, szombaton 11 órakor a Színház- és Filmművészeti Egyetem Túlóra című előadását láthatja a Soltis Színház közönsége. Játssza: Pálya Pompónia, rendezte Vadász Krisztina. Készült Lisa Langseth A karmester szeretője című műve alapján: „Katarina 25 éves. Életerő 590. Támadási sebesség 0.658. Páncél 27.88. Bátorság X. A bátorság az élet egyetlen mércéje. Meddig lehet a peremen meghúzódva várni? Meddig tud megállni az idő? Az aznap éjjel szerzett sebhely örök emlékeztetőül szolgál, hogy sosem szabad az érzelmeket a kötelesség elé helyezni.

Képességek: mohóság, megszállottság, racionalitás, döntéshozatal, igazságvágy.”

Részt vesz a fesztiválon az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör (Egy családos történet), a budapesti FAQ Színház (Váratlanul); a házigazda társulat pedig több produkciót kínál (szigorúan versenyen kívül). A 9. SLOSZT-ra többféle bérlet és napijegy is váltható. És természetesen szakmai vendégek, beszélgetések – meg díjak is lesznek. Akik értékelnek és döntenek: Szűcs Katalin Ágnes színikritikus és Upor László dramaturg. Díjátadó: vasárnap. öl

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában