A fiatal körmendi főcukrász tengernyi élménye

Zsoltnak, ahogy barátai szólítják, tényleg nincs ideje unatkozni: amikor interjúra kérem, hol Cape Town-ból, hol Honoluluból, majd San Franciscóból jelentkezik be. Végül maradunk Körmendnél, mivel úgyis hazajön pár napra: osztálytalálkozója lesz az egykori Orlayban. Aztán végre a Berki vendéglőben találkozunk és széles mosollyal mutat körbe:

– Sok emlék fűz ide. Pilnay Zoltán szakács mestertől például itt leshettem el számos fogást – mosolyodik el. Nem tagadja, izgalmas életet él. Belefér ebbe nyílt tengeri – szerencsére ép bőrrel megúszott – kalóztámadás éppen úgy, mint egy alaszkai ősgleccser jégfalának megmászása. És néha az izgalom is teljes fordulaton pörög. Mint amikor a Tűzföldet kerülve pokoli viharba futott a hajója.

– Huszonöt méteres hullámokkal küzdöttünk. Akkora volt az ütésük, hogy az egész hajón megállt az élet. Tizenkét órán keresztül nem is hagyhattuk el a helyünket, az összes szolgáltatás leállt – mondja.

Maradunk a vízen, vagyis a hajóknál. A főcukrász a hétköznapi ember számára elképesztő világot vázol fel. Egy átlagos luxushajó háromezer embert visz, hét nap alatt öt országban köt ki. Ez a turizmus legújabb, tömeges formája, amely megfizethető a középosztály számára. Más a helyzet a világ körüli utakkal.

– Kettőn vettem részt, az egyik 115, a másik 110 napig tartott. Ha valakinek sok a tenger, akkor a San Franciscóból induló hajóról Sydneyben kiszállhat. Egy ilyen út nem olcsó, már 2000-ben 285 ezer dollárba került – halljuk.

Maga a hajó is megér egy misét. Zárt rendszerű, saját hulladékfeldolgozójában darálják le a matériát. Kórháza van és képes ivóvizet előállítani. Diesel motorok hajtják, de 2020-tól már a hidrogénmeghajtás dominál. Zsolték reggelire átlagosan hatezer tojást használnak el, évente 20 tonna homár fogy, a liszt és a cukor mennyisége vagonokban mérhető.

– Ez egy vizes szálloda mo­zikkal, színházzal, úszómedencékkel, sétányokkal, golfpályákkal, üzletekkel, bevásárlóutcával, mindennel, ami egy háromezres városhoz dukál – és közben megy a hajó.

Zsolt tősgyökeres körmendi, édesapja Bauer Kálmán, édesanyja Bauer Kálmánné Horváth Zsuzsanna. A nagyszülők már nem élnek, de a szülők mellett számos nagynéni és nagybácsi várja haza, mint most is. No és persze fő kedvence, Botond keresztfia.

– A Korona cukrászüzemben kezdem el a szakmát Péter Andrásné, Anikó keze alatt. Gombor László volt a vezető, sokat tanultam tőlük. Mondják, az élethez szerencse kell. Nos, nekem aztán volt, mert remek mesterekhez kerültem. Amikor elkezdtem angolul tanulni, Liebich Ferencné karolt fel, emellett folytathattam szakács tanulmányaimat, Pilnay Zoltán segítségével. A szombathelyi Orlayban tettem le a szakvizsgát, cukrász lettem. Ezt követően pedig befejeztem az üzletvezetői és a szakács szakot is. Részt vettem tanulmányi versenyeken, megszerezve a szakma kiváló tanulója címet és egy országos hatodik helyezést. Aztán befutott az első hajós szerződés, 1998-ban – eleveníti fel az előzményeket a szakember, aki a legtöbbet már a hajón tanulta, éles körülmények, azaz vendégek között. – Angliában szereztem fitness-diplomát, mellette elvégeztem a zumba rengeteg szakát. Előbb segédcukrász voltam, aztán fokozatosan léptem előre. Pár év alatt küzdöttem fel magam a főcukrász pozícióba, ami nagyon nagy megtiszteltetés és felelősség. Hat éve értem el a karrierem csúcsát, a hajós cég fejlesztő cukrásza és szakácsa lettem. Ez azt is jelenti, hogy tíz luxushajón felszolgált összes ételért és cukrásztermékért személyesen felelek.

Szó szerint tengernyi már az élményem. Mondjuk, amikor ott lehettem az új óceánjárók vízre bocsátásánál. Ezek sorából is kiemelkedett a Queen Mary 2. Óriási volt a tömeg, csillogással, gazdagsággal. Ezek más léptékek, mint amihez az átlagember szokott. A luxushajókat mindig is keresték az ismert emberek, sztárok. Sokuknak szolgáltam fel saját készítésű desszertet. Szintén meghatározó élményem, hogy két olimpián – Sydneyben és Athénban – is részt vehettem, mint az olimpia zászlóshajójának főcukrásza. A magyar sportolók, akikkel az athéni olimpián találkoztam, nagyon kedvesek voltak, a szívünkbe zártuk egymást.

Nagyon ritkán, de üdvözölhettek a hajón magyar vendégeket is, köztük egy szombathelyi családot. Azon honfitársaim, akikkel találkoztam, nagyon jól érezték magukat a hajókon és igen kedvelték a termékeimet. Igaz, voltak olyan extra kérések is, mint hogy készítsek nekik dobos tortát, palacsintát, gulyáslevest, pogácsát… Megoldottuk. Ami pedig az egyéni sorsomat illeti, már elmondhatom: beutaztam a világ minden hajózható szegletét az elmúlt kilenc év alatt – fogalmaz Zsolt, aki néhány érdekes történetet is felelevenít. Ezek lényege, hogy mindig akad valami váratlan, izgalmas a sokszor hónapos utak során. A vihar próbára teszi őt is, de már megszokta, igaz, a tűzföldi, 25 méteres hullámokat egyhamar nem felejti el. Mint ahogy azokat a kalózokat sem, akik megtámadták őket az Indiai-óceánon. Gyors volt a hajó és olyan kapitányt fogtak ki, aki a helyzet magaslatán volt – megúszták.

– Az sem feledhető, hogy Vietnamból szó szerint ki lettem utasítva. Ugyanis nem tudtam, hogy csak vízummal lehet belépni az országba. S bár a hajós vízumok rendben voltak, ez nem sokat ért a szárazföldön… Fegyveres őrökkel körülvéve engedtek mozogni. Az egész éjszakát a repülőtéri indulási kapunál töltöttem egy takaró, egy liter víz és két vietnami katona társaságában. Reggel aztán repülőre tettek és visszaküldtek Hong Kongba, ahol a hajótársaság irodája intézkedett és Thaiföldön végre hajóra szállhattam – nevet fel.

Önti az élményeket. Beszél még az Amazonason való hajózásáról, egy motorházi tűzről, bombariadókról, több hónapos tahiti körútjáról. Mindebből filmet lehetne forgatni. Végül közkinccsé teszi az utasok naiv kérdéseit és egy személyes esetét.

– Hihetetlen, hogy miket tudnak kérdezni. Például, hogy a hajónak van-e saját elektromossága? Vagy: melyik lifttel jutnak el a hajó egyik végéből a másikba? Aztán: a WC-ben a víz sós vagy édes? Mit csinálunk a jégszobrokkal, miután elolvadtak? A személyzet a hajón alszik-e? A személyzettel és a hajóval mi fog történni, miután ők hazamentek? Nos, ezekre az egyszerű kérdésekre elég sokszor adtam érdekes válaszokat. Kifejtettem a kérdezőnek: a személyzetért minden este jön a helikopter, hogy elvigye, reggel pedig visszahozza őket. Na, másnap hívattak a hoteligazgatóhoz. Közölte: az a vendég, akivel tegnap beszéltem, arra panaszkodott, hogy nem tudnak aludni a személyzeti helikopter zajától… Hát így jár, aki viccel – derülünk a történeten. Majd hozzáteszi: a hajóutakon kitárult a világ, életre szóló élményekkel gyarapodott. Egy biztos: volt miről mesélnie az osztálytalálkozón.