Őszi ajánló a szomszédból

2018.08.30. 11:30

A Herbstgold fesztivál a háború és béke köré szervezi programját

Lássuk az osztrák ősz izgalmas kulturális programjait! Érdemes szétnézni.

VN

A kismartoni fesztiválon az idén is fellép a Pannon Ifjúsági Zenekar

Fotó: papageno.hu

Bécs

Az őszi évad legelső programja szeptember 10-én izgalmas kalandot ígér. Az est főszereplője és vezéralakja nem más, mint Rejtő Jenő, az egyik legnépszerűbb és legolvasottabb magyar író, aki 1943-ban, idén 75 éve vesztette életét. Először A detektív, a cowboy és a légió című kisregény mozgóképes változatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az est második részében pedig a Svung – Bécsi Magyar Színkör közreműködésével egy-egy tréfás jelenet elevenedik meg a Collegium Hungaricum nagytermének színpadán. A filmet magyar nyelven, angol felirattal vetítik, az előadást pedig magyar nyelven mutatják be. Szeptember 13-án 19 órától pörgős, fiatalos irodalmi estre invitálják a modern költészet szerelmeseit, akik a slam poetry-vel ismerkedhetnek meg. Az est slammerei között lesz az aktuális magyar bajnok, Mészáros Péter is. Szeptember 28-án 17 órakor az őszi évad első gyermekkuckója várja a kicsiket. A belépés minden programra ingyenes, helyszín: Collegium Hungaricum, 1020 Wien, Hollandstraße 4.

A kismartoni fesztiválon az idén is fellép a Pannon Ifjúsági Zenekar
Fotó: papageno.hu

Kismarton

Az érdeklődők egész nyáron keletkezésük eredeti helyszínén hallgathatták Joseph Haydn műveit az Esterházy-kastélyban. Aki lemaradt volna a különleges zenei élményt nyújtó, magyarázattal bővített matinékoncertekről, az ma és holnap délelőtt 11 órakor még bepótolhatja, vagy szeptember 5-étől 16-áig részt vehet a Herbstgold őszi fesztiválján, ahol klasszikus, dzsessz, balkáni és roma koncertekkel várják a látogatókat. Az I. világháború befejezése és az első Osztrák Köztársaság megalapítása után 100 évvel a Herbstgold fesztivál a háború és béke témája köré szervezi programját. Idén is a fesztiválon vendégeskedik a Pannon Ifjúsági Zenekar. Kon­certjükön elsősor­ban szlo­vák zeneszerzők műveit szólaltatják meg az Esterházy-kastély Haydn Termében szeptember 10-én. A rangos esemény otthont ad a Pan O’Gusto gasztronómiai fesztiválnak is szeptember 8-9-én: osztrák és magyar sztárséfek engednek bepillantást konyháikba. Szeptember 8-án svájci képzőművész műveiből nyílik tárlat, a „háború és béke” mottóhoz kapcsolódva egy különleges installációt is láthat a közönség: a kastélynál sárga posztamensen álló kétcsövű vörös tank – hozzá ágaskodó óriási betűk, amelyek összeolvashatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában