Puskás: végrehajthatatlanok az ellenzéki javaslatok

2019.03.21. 14:00

A március végi közgyűlésen újratárgyalják a pénzügyi tervezetet

Újabb költségvetés-tervezet készül, az kerül majd a március végi közgyűlés elé. A tervezett forráselvonások egy része koncepciótlan és veszélyeztetheti a város jövőjét, véli a polgármester.

Vas Népe

Dr. Puskás Tivadar polgármester: „Az eredeti, általunk benyújtott költségvetés Szombathely lakóit, a fejlődést szolgálta” Fotó: Cseh Gábor

A hónap végére tervezett közgyűlés első felében a legutóbbi – március 13-i – alkalom költségvetést tárgyaló napirendi pontjának folytatása várható, majd a március 13-án hozott határozatok közül tizenhármat újra kell tárgyalni, jelentette ki dr. Puskás Tivadar polgármester, aki hétfőn egyeztetett az ellenzék tagjai közül dr. Nemény Andrással, az MSZP frakcióvezetőjével és Balassa Péterrel, a Jobbik képviselőjével. (Az egyeztetésről távol maradt Molnár Miklós alpolgármester, a Pro Savaria képviselője.) A találkozón szóba került: a költségvetés tervezetének elkészítése, közgyűlés elé terjesztése a polgármester feladata. Ez megtörtént március 13-án. 127 módosító indítvány érkezett, ezeket beépítve terjeszti majd be a polgármester a közgyűlés elé az újabb tervezetet, amit ma kapnak meg a képviselők. A jövő hét elején újabb egyeztetésben állapodtak meg az ellenzék képviselőivel, tájékoztatott a polgármester.

– Az eredeti, általunk benyújtott költségvetés Szombathely lakóit, a fejlődést szolgálta. A módosító javaslatok között sok olyan van, amellyel mindenki egyetért – szociális intézkedések vagy a közlekedési infrastruktúra javítása –, de azt be kell látni, hogy mindent egyszerre képtelenség megoldani. Az ellenzék túl optimista a bevételek, például az iparűzési adó növekedésével kapcsolatban. Örömteli, hogy bíznak a kormányban, de a biztonságos városműködtetés a legfontosabb.

Dr. Puskás Tivadar polgármester: „Az eredeti, általunk benyújtott költségvetés Szombathely lakóit, a fejlődést szolgálta”
Fotó: Cseh Gábor

A kiadások tekintetében: az általunk beterjesztett közép- és hosszú távú útfejlesztési koncepciót lesöpörték, a tervezett félmilliárd forinthoz képest dupla annyit szánnak az utak felújítására azok tételes felsorolásával, ami egyértelmű kampányfogás. Az építőipar teljesítményét ismerve jelenleg, az idei költségvetési évben kivitelezhetetlen. A szociális és bérkiadások növelésére is szükség van, de nem mindegy, milyen áron. Érzékeny kérdés az egészségügy is: az önkormányzat feladata az alapellátás és a háziorvosi ügyelet. Szombathelyen 16 éve működik a rendszer, ami magas színvonalú ellátást nyújt OEP- és önkormányzati forrásból. Az ellenzék által tervezett 30 milliós elvonás – a költségemelkedésre az egészségügyben lévő béremelés miatt van szükség – komolyan veszélyezteti az ellátás minőségét, a betegek érdekével egyértelműen ellentétes. Kevesebb pénzből alacsonyabb színvonalú ellátást lehet nyújtani, ami a várakozási idő hosszabbodásához, néhányszor esetleg szomorúbb következményekhez is vezethet. Számos fejlesztés indult és zajlik a városban, lebonyolításukban kulcsszerepe van a Városfejlesztési Kft.-nek, ennek működési költségeit – ahogy a leendő rendelőintézet felszerelésére, vagy éppen a Vásárcsarnok átköltöztetésére szánt pénzt –, az ellenzék tervezete ugyancsak elvonja. Ha a város jövőjét nézzük: szükség lenne az óvodák további bővítésére – a módosító tervezetekben itt is sok tízmilliós elvonás szerepel. Mintegy 60 millió forint az ELTE SEK jövőbeli fejlesztéseiből elvett összeg, a Haladás Sportkomplexum működtetésére, a gyerekek sportolási körülményeinek biztosítására szánt pénzt is másra kívánják használni. Ahogy a hivatali fejlesztési kiadásokat – Szent Márton-kártya, informatikai fejlesztés – is jelentősen szűkítenék, jelentős városi szolgáltatásokat korlátozva ezzel. Arról nem beszélve, hogy egyértelmű politikai érdekből a szocialisták hivatali strukturális átalakításokat terveznek, amellyel jó néhány dolgozó munkáját megszüntetnék. A beterjesztett módosító indítványokat beépítjük a következő költségvetés-tervezetbe, ugyanis mindenkinek az az érdeke, hogy legyen Szombathelynek költségvetése. Ám a szocialista képviselők által jegyzett tervezettel lényegesen nehezebb helyzetbe kerül a város jövője – fogalmazott dr. Puskás Tivadar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában