2019.06.23. 07:00
A sárvári Ilonka néni az énekesi karrier helyett a családot választotta
Kovács Józsefné Ilonka néni a Fölszállott a páva elnevezésű népdalverseny elődjén, a Röpülj páván hatalmas sikereket ért el.
Békefi Antaltól kapott népdal kéziratával Kovács Józsefné, aki a Röpülj páván hatalmas sikereket ért el
Fotó: Vas Népe
Amikor megbeszéltük, hogy találkozunk, még nem is sejtettem, hogy beszélgetésünknek aktualitása is van, hiszen a sárvári asszony népdalos diadalmenetét éppen a napokban ismétlik a nemrég megszűnt M3 tévécsatorna online felületén.
Az idős hölgy korát meghazudtoló állapotban van. Mindenre emlékszik a versenyről, melynek idején harminckét éves volt, örömmel mesélte el annak minden mozzanatát.
Kezdet
Az egész a Vas megyei selejtezőn kezdődött, ahol több mint 60 induló közül juttatták tovább négy társával, ekkor 1969 őszét írtuk. Több hónapnyi csend után, 1970-ben a Csornai elődöntőn méretettek meg. A fordulóban – ahol vasi asszony lévén rábaközi hímzéses ruhájában állt színpadra – három népdalt kellett énekelniük.
Ilonka néni bukovinaiakat választott, azt mondja: ezek voltak mindig is a legkedvesebbek a szívének, ezek is illettek a legjobban a hangszínéhez. Az elődöntőből egyenes ágon jutott a középdöntőbe, ahol a dalok közül kiemelték az általa dalolt Keresztúron van egy legény… kezdetűt, melyet Békefi Antal gyűjtött Erdélyben, a kéziratot pedig az asszonynak ajándékozta.
A nóta akkor még kiadatlan volt, újszerűnek számított. Innen 235 ponttal az egész mezőnyt maga mögé utasítva, elsőként jutott be a soproni döntőbe. Ott a zsűri elnöke, dr. Ortutay Gyula néprajzkutató örvendett finom, tiszta választásának, dicsérte ragyogó hangját, előadásmódjának szelíd szerénységét. A Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportjától a „Régi népdalok kiváló előadásáért díjat nyerte el, részvételét kottáskönyvvel is jutalmazták.
Ilonka néni így meséli: – Nem voltam egy sztár alkat, sosem hirdettem magam. Ha hívtak, örömmel mentem.
Márpedig hívták. A tíz döntőst vitték közösen szerepelni. Jártak Ausztriában és Magyarország összes vidékén, felléptek „a rádió” népi zenekarának hangversenyén, de kétszer önállóan is énekelt nekik. Ezeket a felvételeket elmondása szerint néha napján még ma is hallhatjuk a Kossuth Rádióban. Jó emlékkel gondol vissza ezekre az időkre.
Család
Elárulta, a felvételek kapcsán már a rádió tagjának számított, levélben írták neki, bármikor szívesen fogadják felvételre, ha úgy gondolja. Férjével akkoriban négy gyermeket neveltek, majd jött az ötödik is. – Nem tudtam a család és a munka mellett vállalni a rádiófelvételeket. Budapestre kellett volna utaznom, ami nagyon megterhelő volt számomra.
Családját választotta az éneklés helyett. És arra, hogy ezt milyen jól tette, talán Török Erzsi híres énekesnőnk hozzá intézett gondolata a legjobb bizonyíték, aki azt mondta neki: – Odaadnám a Kossuth-díjamat a gyerekeidért.
Ilonka néni a családi életében ért el hasonlóan nagy sikereket: férjével – annak néhány évvel ezelőtti haláláig – ötvenkét évig éltek boldogságban, gondoskodtak öt gyermekükről. Kovács József volt az a férfi, aki nélkül az énekesnő sosem szerezte volna meg az országos ismertséget. Tudta, Ilonának a zene a boldogsága, nevezését is az ő hatására adta be a versenyre, s míg az zajlott, teljes mellszélességgel támogatta nejét.
Az akkor még négy csemetéjükkel otthon szurkolt a televízió előtt, csupán a döntőre tudta elkísérni. Abban az időben hatalmas dolognak számított egy ilyen kaliberű tehetségkutató, szerte az országból érkeztek a gratulációk – még Devecsery László is megkereste, írásban gratulált neki –, de megjelent az egyik akkori lapban egy vicces karikatúra is Nézzétek apafejek, Kovács néni a Röpülj pávából! címmel, melyen férfiak egy csoportja nem a csinos, fiatal nő, hanem egy szintén csinos, de népviseletes asszony után fordul meg az utcán. Ilonka nénit nagy örömmel tölti el, hogy a mai napig is előfordul, hogy hall hasonló mondatokat, még manapság is felismerik.
Emlékek
Kovács Józsefné az emlékeiből él. Sárvári lakásán két nagy becsben tartott füzettel fogadott: az egyik már elmúlt ötvenéves. Ebben minden megtalálható a Röpülj páva fordulóiról. Feljegyezte melyikben kik ellen versenyzett, ki hány pontot kapott. Másik füzetében a megmérettetés utóéletét követhetjük nyomon.
Gondosan kivágott minden cikket – lapunkban Szakály Éva is többször beszámolt róla akkoriban –, de megőrzött minden levelet, gratulációt, képeslapot, sőt néhányat a közönségszavazatokból is. Tizenkétezret küldtek rá a verseny alatt, ezek mindegyikét megkapta annak végeztével egy hatalmas kartondobozban.
Ilonka néni ma már nem bánja, hogy nem lett énekesnő, pedig a siker szinte garantált volt számára. Fiatal korában színjátszóként operetteket énekelt, később a verseny miatt kezdett a népdalokkal foglalkozni. Hatvan évig oszlopos tagja volt a sárvári egyházi kórusnak, gyakran kérték fel esküvőkre is az Ave Mariát énekelni.
Habár énektanárai – akik Budapestről jártak oktatni Ilonát – könyörögtek neki, nem bánkódik, hogy nem hallgatott rájuk. Örömmel tölti el, hogy a zene szeretetét és zenei tehetségét, melyet szüleitől örökölt, tovább tudta adni gyermekei számára. Mindegyiküknek van érzéke hozzá, van, aki még ma is zenél, énekel közülük.