Tart a felzárkózás

2021.10.19. 14:00

Egész évben népszerű a sör – Vasi vendéglátóegység üzletvezetőjét is kérdeztük

Bár a koronavírus-járvány és a korlátozó intézkedések nyomán visszaesett a sörfogyasztás, még mindig a sör a magyarok egyik legkedveltebb alkoholtartalmú itala. A prémium kategóriás fajták iránt pedig kifejezetten nőtt a kereslet.

Tóth Judit

202110013 sörfogyasztás, Bodó Marcel, Dobronics Balázs, Körmend, szendi Péter, Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

A magyar sörivó nemzet, még ha a borfogyasztásnak nagy kultúrája és hagyománya is van nálunk. A pandémia előtti időszakban – konkrétan a 2019-es évet figyelembe véve – átlagosan 72,7 liter volt az egy főre jutó éves sörfogyasztás. Ugyanebben az évben borból 21 liter, égetett szeszből 6,3 liter fogyott fejenként. Leginkább a férfiakra jellemző, hogy legalább heti egyszer fogyasztanak szeszes italt. Tíz férfi közül négy heti rendszerességgel iszik alkoholt, ez negyvenszázalékos arányt jelent. A nőknél ez a mutató alig több mint tíz százalék. A férfiak kevésbé válogatósak, szinte minden alkoholfajtából fogyasztanak, a nők sörre kevésbé kívánkoznak. Felrajzolható egy tipikus profil: az átlagos sörfogyasztó férfi, 47 éves, középkorú végzettséggel rendelkezik, és hetente átlagosan 2,8 liter sört iszik.

Az ember azt gondolná, hogy a sörös iparág főszezonjának számító nyári hónapok után visszaesik a fogyasztás, vagy legalábbis eltolódik a bor vagy más szeszes italok irányába. A valóság azonban nem pont ez.

– Azt tapasztaljuk, hogy a sörfogyasztásnak mindig ideje van. Nálunk egész éven át keresik a sört, nagyon kevés az olyan vendég, aki a téli hónapokban áttér a borra. Kínálatunkban a cseh prémium kategóriás sörök vannak az első helyen, de bajor és belga fajtákat is tartunk, nem beszélve a magyar kézműves sörökről. Igaz, hogy ezek drágábbak, de van rájuk kereslet – mondta el érdeklődésünkre Dobronics Balázs, az egyik körmendi vendéglátóegység üzletvezetője. Megtudtuk azt is, hogy a hétköznapi hajtás után szombaton fogy a legtöbb sör, ilyenkor általában rendezvény és meccs is van.

A sörgyártás lendületes 2015. és 2019. közötti időszakát 2020-ban a koronavírus-járvány akasztotta meg. A kibocsátás volumene komoly mértékben, mintegy 13 százalékkal visszaesett. A nagymértékű csökkenést a Covid-járvány miatti fogyasztáskiesés okozta. A 2020-as korlátozások nyomán a tavaszi és a késő őszi hónapokban a vendéglátó egységek bezártak, vagy csak korlátozottan fogadhattak vendégeket, a sörgyárak és a sörfőzdék által támogatott kulturális és sportrendezvények, fesztiválok, város- és falunapok többnyire elmaradtak. Különösen a hordós sör forgalmazása sínylette meg ezt az időszakot. Várha­tóan az idén sem sikerül visszatérni a járvány előtti szintre, júliusban még 24 százalékos volt a lemaradás.

Ugyanakkor arról is be lehet számolni, hogy nőtt a kereslet a minőségi, prémium kategóriás sörök iránt. Ennek egyik oka az, hogy szűkült az árkülönbség: 2010-ben még 27 százalék volt a két kategória közti különbség, 2020-ban már csak 15 százalék.

Emellett több fogyott az alkoholmentes és gyümölcsös változatokból is, ez a bővülő termékválasztékkal hozható összefüggésbe.

Kiemelt képünkön: Dobronics Balázs üzletvezető azt tapasztalja, hogy a sör nem szezonális ital, egész éven át kelendő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!