oktatás

2018.05.30. 18:06

Adományt kapott az ELTE SEK

Közel 1,5 millió forint értékű méréstechnikai eszközt adományozott az ELTE Savaria Egyetemi Központnak az LuK Savaria Kft. A nagyvállalat már kezdetektől partnerséget vállalat a duális gépészmérnök képzésben, amit most a gyakorlati oktatás mellett a nagy teljesítményű és korszerű ingával is kiegészít.

SZMK

Az adományozó ünnepségen bemutattak egy olyan készüléket, melyhez hasonlót már több évtizede használnak és amely a korszerű anyagok, új ötvözetek töréstesztjére és vizsgálatára már nem alkalmas. Ezért is fontos, hogy most egy új, ütőművet, azaz ingát helyezhetnek üzembe az ELTE Savaria Egyetemi Központjának laborjában a szombathelyi nagyvállalat jóvoltából.

Németh István az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese elmondta: „Beindult egy olyan folyamat, aminek keretében az együttműködő cégünk, és itt hangozzék el a neve, az LuK Savaria Kft. olyan módon is összekapcsolódik velünk, hogy közvetlenül az oktatást segíti olyan eszközökkel, ami kiegészíti a mi oktatási, illetve kutatási eszközparkunkat.”

Szigeti Tibor LuK Savaria Kft. ügyvezető és Dr. Andó Mátyás, megbízott intézetigazgató, egyetemi docens

A kuplunggyárként ismert cég kezdetektől részt vállal a duális gépészmérnök-képzésben. Jelenleg 30 hallgató gyakorlati oktatását végzik. Számos új projektet indít a megye legnagyobb foglalkoztatója, többek között az elektromos autógyártásba is bekapcsolódik a szombathelyi nagyvállalat, így nagy szükségük van a jól képzett munkaerőre – mondta az LuK Savaria Kft. ügyvezetője. Szigeti Tibor hangsúlyozta, hogy a most átadott berendezést eddig a termelésben használták. 52 Joule energia leadására képes, digitális és adatmentésre is van lehetőség.

Szigeti Tibor LuK Savaria Kft. ügyvezető és Dr. Andó Mátyás, megbízott intézetigazgató, egyetemi docens
Szigeti Tibor LuK Savaria Kft. ügyvezető és Dr. Németh István ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektor helyettese

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában