Aki szállodákat vett feleségül – dr. Gömbös Sándorral beszélgettünk

Hétvégi házában fogad, ahol rengeteg a zöld. – Nem tudom, milyen lesz az Őrség húsz év múlva, de kár lenne ezekért a fenyőkért – mutat körbe az udvaron. Az aggodalom jogos, máris feltűntek a száradás jelei. De most másfelé kanyarodunk: egy rendkívül gazdag életút felvillantása vár ránk. Mint mondja, a részletes önéletrajzot most kihagyná, csak annyit jegyez meg, hogy a nagyapja ennek a falunak a körjegyzője volt, ő maga pedig itt gyerekeskedett. Korán eljutott a Margit-szigeti Nagyszállóba, amely a szakma akkori csúcsa volt. Majd az első nagy siker: elsőként nyerte el a Szakma Ifjú Mestere címet az országban. Tizennyolc évesen kiemelték, fontos beosztásokat kapott, majd egyetemi diplomát szerzett az állami és jogtudományi karon. Alig múlt el húsz, amikor a kecskeméti Aranyhomok élén találta magát: ez volt az első olyan szálloda az országban, amelyet a II. világháború után építettek. Közfigyelmet keltett, nagy húzása a kapcsolódó Bugac-porta volt, ahol Gömbös Sándor vezetésével megvalósították a nyugati turisták csikós-gulyás álmait. Akadt olyan év, hogy 21 ezer svájcit fogadtak, dőlt a valuta.

Akkoriban kereste meg dr. Gonda György, Vas megye ta­nács­elnöke: – Azt mondta, gyere haza, szeretnénk itt a nyugati végeken – határzár, igazoltatás, katonák a vonaton – idegenforgalmat csinálni. Ebből adódott az első nagy feladat, egy minőségi szálloda megépítése. Ez lett a Claudius, az első négycsillagos vidéki hotel, amelyet az osztrákok Kishiltonnak becéztek.

– Dehogy, az avatást nem lehet elfelejteni. Meghívtam a világhírű angol írót, az Én, Claudius, valamint a Claudius, az isten című művek szerzőjét, Robert Gravest. Pestről egy szovjet ZIL-4104-es típusú személygépkocsival hozattam le. Spanyol kalapban szállt ki, és amikor meglátta a hotelt, lekapta a fejéről és a levegőbe dobta. Ezután füttyentett, majd a visszahulló kalapot laza mozdulattal a fejére terelte.

Akkoriban az a fáma járta, hogy aki magas minőségben szeretné elsajátítani a szakmát, az dr. Gömbös Sándorhoz menjen. De azt is mondták, hogy nehéz vele dolgozni.

– Valóban nem engedtem a színvonalból. Paradox helyzetet éltem át: a polgári vendéglátás kritériumait követeltem ott, ahol kötelező olvasmány volt a Timur és csapata – mégis működött. Gondának is tetszett, ezért rám bízta az akkor még kacsaúsztatóként működő büki fürdő, pontosabban az arra épülő holdudvar kiépítését. Nem kevés munka árán felújítottuk a Szapáry-kastélyt, és megépült egy új szálló is. A nagy falat és az áttörés a svéd szálló volt, amelynek pénzügyi, jogtechnikai előkészítésében, majd a szakmai kivitelezésben is részt vettem. A projektet az egyik legtehetségesebb tanítványom, Hermann György zárhatta le, ő adta át az új luxushotelt a közönségnek.

Volt idő, hogy dr. Gömbös Sándor Szombathelyen három szállót vezetett egyszerre, több száz ember sorsa múlt rajta.

– Hallottam, hogy be akarják zárni, majd lebontani a Savaria Nagyszállót. Kultikus hely ez, olyan kávézóval, amelyhez hasonló csak kettő akad az országban! Megkerestem Gonda Györgyöt és rábeszéltem, ne bontsanak. Ez a szálló lett a 70–80–90-es években a társasági élet központja. Horváth Zoltán, kiváló tanítványom vezette az egységet. Claudius, Savaria – aztán Gonda rábeszélt a harmadikra, az Isisre is. Kialakult a hármas szakmai egység: a Claudius a luxust adta – vendége volt például Raquel Welch és Elisabeth Taylor. A Savaria a városi középréteget látta el, az Isis pedig a csoportokat, leginkább a szovjet turistákat. Majd jött életem szakmai csúcsa, a Club Tihany, nyugodtan mondhatom, megalkotása. Mi 1985-ben olyan komplexumot építettünk, amilyen nem volt még a szocialista táborban. Sem tartalmilag, sem működésileg. De kellett a valuta az országnak, és ez akkor jól jött ki. Az avatáson az egyik miniszter odasúgta, hogy „api, gratulálok. De lehet, ezért egyszer még ülni fogsz…” Hát, nem ültem, de nem is lett hepiend a vége. Azért mindig akadt feladat: a legvégén megkeresett Bauer Károly Szentgotthárdról és kérte a segítségemet a turizmus fejlesztésében, ennek nyomán épült meg az új szálló és a termálfürdő.

Gazdag pálya van a háta mögött. De ha valaki mostanában felhívná azzal, hogy „Sándor, építenél nekünk egy szállót?” – vajon mit válaszolna?

– Dolgozom az emlékiratomon, amelynek az lesz a címe: Szállodákat vettem feleségül. Hát mit is mondhatnék mást, mint hogy igen, igen, örömmel.