Tudnunk kell, mit akarunk

2018.11.27. 14:00

Bánhegyi Adrienn a vállalkozásáról tartott előadást a fiatalabb generációnak

A fiatal vállalkozók hetén tartott előadást Bánhegyi Adrienn ugrókötél-világbajnok, aki ahelyett, hogy elment volna valahová dolgozni, kreált magának egy tevékenységet.

Budai Dávid

Bánhegyi Adrienn és testvére, Kata. Adrienn-nek az ugrókötél a főállása, mint elmondta, kevesen választják azt a lehetőséget, hogy kreálnak maguknak egy tevékenységet, és abból próbálnak megélni

Fotó: VN-archív

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) november 13–16. között, a világ 170 országához hasonlóan, Magyarországon már XI. alkalommal rendezte meg a fiatal vállalkozók hetét. Az eseménysorozat a Global Entrepreneurship Week (GEW) nemzetközi mozgalom része, amely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző rendezvénysorozata. A GEW küldetése a világot előremozdítani és kivezetni a válságból, a vállalkozók és az innováció inspirálása révén. Most először a vasi megyeszékhelyen is inspirálódhattak a fiatalok, akik múlt héten a megyeháza dísztermében gyűltek össze. Mint azt dr. Balázsy Péter megyei jegyző megnyitóbeszédében elmondta, olyan közegben, mint a folyamatosan fejlődő Szombathely, egy fiatalnak igazán jó döntés vállalkozást indítani, kockáztatni a szabadságért és a függetlenségért.

Bánhegyi Adrienn és testvére, Kata. Adrienn-nek az ugrókötél a főállása, mint elmondta, kevesen választják azt a lehetőséget, hogy kreálnak maguknak egy tevékenységet, és abból próbálnak megélni
Fotó: VN-archív

 

Az estébe nyúló vállalkozói napon Bánhegyi Adrienn ugrókötél-világbajnok mesélte el, ő hogyan kockáztatott, és végül hogyan építette fel vállalkozását. Előadása komoly inspirációt adhatott hallgatóságának, hiszen az ugrókötél pont nem az, amire első ránézésre fel lehetne építeni egy vállalkozást, pedig de. Igaz, ehhez nem árt, ha az ember a világon a legjobb benne. Bánhegyi Adriennek az ugrókötél a főállása. Mint elmondta, szinte minden interjúban felteszik neki a kérdést, hogy mihez lehet kezdeni az ugrókötelezéssel a jövőben. Először is sok fellépést kell vállalni, ám miután ezt valóban nem lehet örökké csinálni, ki kellett találnia valamit. Általában az emberek célja az, hogy találjanak egy jó munkát, és ott tornázzák fel magukat minél magasabb pozícióba. Kevesen választják azt a lehetőséget, hogy kreálnak maguknak egy tevékenységet, és abból próbálnak megélni.

Bánhegyi Adrienn ez utóbbit választotta, de mint kiderült, nem indultak olyan simán a dolgok. Először is nem kapott könnyen vízumot Kanadába, ahol az ugrókötelet népszerűsítette volna, jobb híján, szezon végén elutazott Ciprusra, ahol pedig azzal fogadták, hogy nincs munka. Adrienn nem adta fel, animátorként sikerült elhelyezkednie egy szállodában. Később sikerült kijutnia Kanadába is, ahol szintén nehezen kapott munkát, viszont angolul és franciául nagyon jól megtanult, így mégiscsak volt haszna a kirándulásnak. Ciprusra visszatérve már ő ajánlott különböző elfoglaltságokat a szállóvendégeknek, a hotelek pedig vevők voltak az ötletre. Feladhatta volna, de nem tette.

Adrienn később – 15 évnyi ugróköteles versenyzés után – került a Cirque du Soleil társulatához, ahol hat éven keresztül három különböző műsorban is fellépett. Később pedig a társulat felkérte egy promóciós felvétel elkészítésére is, ahol megtanulta, hogyan kell igazán profi videót készíteni. Ebben, mint elmondta, azóta is nagyon tudatos. A magas nézettségű videók jó alapot biztosítottak ahhoz, hogy eladja magát és vele együtt a márkát, amelyet létrehozott. Kézenfekvő volt, hogy miután Bánhegyi Adrienn a világ legjobbja ugrálókötélben, saját márkás kötelet dobjon piacra.

Bánhegyi Adrienn mindemellett oktat, workshopokat és előadásokat tart, valamint természetesen továbbra is rendszeresen fellép testvérével, Katával együtt. Fiatal hallgatóságának azt tanácsolta, döntsék el, hogy mit akarnak és hova szeretnének eljutni. Tűzzék ki a hosszú és a rövid távú céljaikat is. Ad­rienn-nek például az a hosszú távú célja, hogy pár éven belül szerte a világon legalább száz oktatója legyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában