Gyermekellátás

2019.03.15. 07:00

Bölcsőde a munkahelyen – A gyermekvállalás és a karrier összeegyeztetése lehetséges

Néhány éve a napközbeni gyermekellátások köre kibővült a munkahelyi bölcsődével, tavaly pedig jelentősen megváltozott ennek jogi keretrendszere, sokkal rugalmasabbá vált.

VN

A cégek maguk is hozhatnak létre bölcsődét

Fotó: Shutterstock

Dönthet úgy egy cég, hogy ő maga létrehoz és fenntart egy munkahelyi bölcsődét a saját munkatársai gyermekei számára. Ennek akkor van értelme, ha egyrészt folyamatosan van öt három évnél fiatalabb gyermeke az ott dolgozóknak, másrészt a működtetés adminisztrációs terhei nem okoznak nagy megterhelést, mert ehhez van elegendő szabad kapacitása az adminisztratív munkatársaknak. De dönthet úgy is, hogy egy már meglévő bölcsődei szolgáltatóval működik együtt, rá bízza a létrehozás, a működtetés szakmai feladatait, felelősségét, ő csupán kvázi a finanszírozáshoz járul hozzá, mondta Mészáros Andrea, a Magyarországi Családi Bölcsődék Közhasznú Egyesület (Macske) elnökhelyettese.

A cégek maguk is hozhatnak létre bölcsődét
Fotó: Shutterstock

Hozzátette: számos egyéb lehetőség is rendelkezésre áll, például több munkáltató is kooperálhat egy munkahelyi bölcsőde kialakítása érdekében, vagy a szabad férőhelyeken „külsős” gyerekeket is fogadhatnak. Természetesen minden esetben igénybe lehet venni állami normatív támogatást a működtetéshez, időszakosan rendelkezésre állnak pályázati források a kialakításhoz. Még egy fontos és kevesek által ismert lehetőség, hogy a munkahelyi bölcsőde kiegészítő szolgáltatásokat is végezhet, például időszakos gyermekfelügyeletet biztosíthat, vagyis szünidőben fogadhatja az óvodás, kisiskolás gyermekeket is. Áprilisban, májusban a Magyarországi Családi Bölcsődék Közhasznú Egyesület a fővárosban és vidéki városokban is szervez munkáltatói rendezvényt ebben a témakörben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában