pályáztak és nyertek

2018.04.24. 07:00

Régiós rangú Matematikai Tudásközpont a Bolyaiban

Elnyerte a Matematikai Tudásközpont címet az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

Merklin Tímea

Bogátné Erdődi Judit, a Matematikai Tudásközpont szakmai felelőse, Kovács Botond matematikatehetség, Hollerné Gazdag Ilona igazgatóhelyettes, a leendő tudásközpont koordinátora, Egri Máté matematikaolimpikon, Németh Gyula matematikatanár Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A Matematikai Tudásközpontok létrehozására az Oktatási Hivatal írt ki meghívásos pályázatot a Nemzeti Tehetség Program 2017-2018. évi cselekvési terve megvalósítására. Országosan tíz iskola pályázott, öt nyert, a nyugat-dunántúli régióban csak a Bolyai iskola kapta meg a címet. Ez azt jelenti, hogy a Szombathelyen jövő tanévtől működtetett régiós vonzáskörű Matematikai Tudásközpontba jönnek majd a Vas megyei diákokon kívül a Győr-Moson-Sopron és a Zala megyei tehetséges gyerekek is. Papp Tibor igazgató elmondta, hogy stratégiájuk találkozik az ELTE Savaria Egyetemi Központ elképzeléseivel: a matematika tehetséggondozás a gépészmérnökképzésnek is „előszobája” lehet.

Bogátné Erdődi Judit, a Matematikai Tudásközpont szakmai felelőse, Kovács Botond matematikatehetség, Hollerné Gazdag Ilona igazgatóhelyettes, a leendő tudásközpont koordinátora, Egri Máté matematikaolimpikon, Németh Gyula matematikatanár Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Cél volt a régiós tehetséggondozás

- Két éve a matematikát mint specializációt is bevezettük az iskolánkban. Határozott célunk, hogy a matematika tehetséggondozást a teljes régióra is kiterjesszük – fogalmazott Papp Tibor, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

Országosan tíz iskola pályázott az Oktatási Hivatal által kiírt és elnyerhető címre. Az az öt nevelési-oktatási intézmény nyert, amely a céljai megvalósításához támogató szakmai csoporttal és támogatóprogrammal rendelkezik.

Papp Tibor igazgató mint a Matematikai Tudásközpont létrejöttének szakmai előzményét mutatja meg a serleget, a Matematikai Tehetséggondozási Alapítvány díját, amelyet a Bolyai iskola először 2011-ben, majd 2014-től folyamatosan minden évben elhozott, vagyis összesen hatszor lett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny legeredményesebb nyolcosztályos gimnáziuma a régióban Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A Bolyaiban a jövő tanévtől működésbe hozandó tudásközpont a meglévő tevékenységével pályázott, amihez még kiegészítő vállalásokat tettek.

- Az iskola egyik profilja a tehetséggondozás, a cím elnyerése lehetőség számunkra, hogy ezt intézményesített formában továbbvigyük – mondta Bogáthné Erdődi Judit, a Matematikai Tudásközpont szakmai felelőse, hozzátéve, hogy neki mint matematikatanárnak nemcsak a tehetséges gyerekek fontosak, a tanórákon ugyanolyan figyelmet fordít minden egyes gyerekre. A tehetségekkel való foglalkozás pluszt jelent, ami eddig is megvolt: legalább egy matematikaszakkör minden évfolyamon van. A meglévő tevékenységek mellé vállalták, hogy regionális szakkört alakítanak ki, a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ segít a népszerűsítésében és megszervezésében. Ezen kívül együttműködési megállapodást kötöttek az ELTE Savaria Egyetemi Központ matematika tanszékével, onnan is jönnek majd oktatók és hallgatók, előadásokat, foglalkozásokat tartani.

Lehetőség

A Matematikai Tudásközpontok országszerte egységes koncepció alapján biztosítják a matematikai tehetségek és az érintett tehetségfejlesztő szakemberek támogató környezetét. Az elképzelés szerint a központokban lehetővé válik a pedagógusok és a felismert tehetségek támogatása, a tehetségazonosítás és a tehetséggondozás koordinációja, illetve rendszerszintű működtetése. Németh Gyula matematikatanár két kiemelkedő tehetségű diákot mutatott be, Egri Mátét és Kovács Botondot, akik heti hat órában tanulják a matematikát fakultáción, hetente kétszer járnak szakkörbe, és körülbelül ugyanennyi időt fektetnek bele még otthon is.

Veszprémbe is eljárnak évente öt alkalommal egy olyan tehetséggondozó iskolába, amely az országban csak két helyen működik, Veszprémben és Szolnokon. Ott gyűjtötték össze eddig a tehetségeket, akiket a szakemberek javasoltak jó versenyeredményeik alapján. Egri Máté ezen kívül Budapestre is elutazik, átlagosan havonta egyszer a Fazekas Mihály Gimnáziumba, ami a hazai tehetséggondozás non plus ultrájának számít szakmai körökben. A tudásközpontok működésbe hozásával, ezen belül a Bolyai iskola régiós szerepkörbe való kerülésével egy új helyzet alakul ki: a vasiak és a szomszédos megyék tanulói Szombathelyen is megfelelő tehetséggondozási fórumot találhatnak maguknak.

Kovács Botond és Egri Máté annak a példái, hogy mi minden elérhető bolyais diákként, jó tanárokkal és megfelelő hozzáállással, kellő szorgalommal. Botond 9. osztályos korában 3. lett az országos Arany Dániel Matematikaversenyen, 10. osztályosként 9. helyen végzett, idén pedig az OKTV 13. helyezettje. Máté az elmúlt hétvégén volt a diák-olimpia válogatóján, ahol 3. lett, csapatban ő képviseli – Fazekas gimnazistákkal együtt – Magyarországot a kolozsvári, nyári nemzetközi diákolimpián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában