Összejött a találkozó

2020.02.03. 15:54

Budapesten egyeztetett Hende Csaba és Nemény András

Dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és dr. Nemény András, Szombathely polgármestere Budapesten találkoztak.

VN

Fotó: Facebook/Hende Csaba

Kisebb port kavart múlt héten, hogy Nemény András egy interjúban azt állította, hogy Hende Csaba nem válaszolt a levelére. Aztán időközben kiderült, hogy ez nem igazán fedi a valóságot. Az országgyűlés alelnöke ugyanis a Facebookra is kiposztolta azt a január 13-án kelt levelet, amelyben a szombathelyi polgármestert Budapestre hívja találkozóra.

Aztán a közgyűlésen is téma volt a meghívólevél és Nemény András ott már azzal mentegette magát, hogy valójában az a problémája, hogy ő Szombathelyen akar találkozni Hende Csabával.

Ma délutánra megtört a jég. Hende Csaba Facebook-oldalán ugyanis az alábbi poszt jelent meg:

„A Modern Városok Program keretében a Kormánybiztosság budapesti székhelyén Nemény András polgármester úrral közösen tárgyaltunk Szombathely fejlesztési lehetőségeiről.” – írta a képek mellé az országgyűlés alelnöke.

Nemény András is posztolt a találkozóról.

A polgármester azt írta: „A Modern Városok Program állásáról és újragondolásáról egyeztettem Budapesten a területért felelős helyettes államtitkár asszonnyal. Alacsonypadlós elektromos buszokat és a balesetveszélyes helyeken körforgalom kialakítását szeretnénk a meghiúsult projektek helyett. Az találkozón vendég volt Hende Csaba is, aki egyetértett az elképzeléseinkkel. Így most már együtt próbáljuk elérni a cserét a kormánynál. Van még több közös feladatunk, ami nem várathat magára, ezért én sem várom meg, amíg a képviselő úr Szombathelyre látogat. Jövő hétfőn újra jövök, és addig nem is megyek haza, amíg mindennek a végére nem érünk. Szombathelyért mindent..! ”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában