Példateremtő szolgálat

2019.08.13. 07:00

Dr. Koltay Jenő nyugdíjba vonult

Az alsósági Szent Miklós-plébánia esperes-plébánosa, dr. Koltay Jenő több mint 50 éves papi szolgálat után, nyugállományba vonulása alkalmából elköszönt celldömölki-alsósági híveitől.

Pajor András

Csaknem 40 évig szolgált Alsóságon

Fotó: VN/Giczi Sándor

A búcsúmisén az önkormányzat és az alsóságiak is megköszönték áldozatos és példateremtő munkáját. Jenő atya elköszönésében úgy fogalmazott, hogy a hívek lelkes közösségét ezentúl is az összetartozás és a szeretet vezérelje

Dr. Koltay Jenőt 1967-ben szentelték pappá, káplánként tevékenykedett Pákán és Szepetneken. 1970–1975 között püspöki szertartó, könyvtáros, levéltáros volt, teológiai doktorátust szerzett. Bobán és Izsákfán teljesített szolgálatot, majd 1982-ben az alsósági Szent Miklós-plébániára került.

Azóta csaknem négy évtizeden át végezte hivatásához kapcsolódó teendői mellett kutatói munkáját is. Ennek középpontjában tudós elődje, Kresznerics Ferenc örökségének ápolása állt.

Csaknem 40 évig szolgált Alsóságon

Ebbéli fáradozásait a város Pro Urbe Celldömölk kitüntetéssel ismerte el. 75 évesen kérte egészségi állapota miatti felmentését, a jövőben kisegítőként Jánosházán lát el szolgálatot.

Az alsósági plébánián utóda a lovászi származású, korábban Ikerváron káplánként és plébánosként Egyházasrádócon is szolgált, most Csákánydoroszlóról érkezett Orsós Zoltán atya lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában