Saruk és bográcsok az egyetemi majálison

2018.05.03. 11:30

Az egyetemisták mind megették, amit főztek

Főzőversennyel és társasjátékkal is tölthették az időt az ELTE SEK hallgatói az egyetemi majális első napján.

Lutor Katalin

A Szamarak csapatának néhány tagja éppen hozzáad, ízesít és kever. Még egyenpólóval is készültek: Szlukovényi Nikolett, Rédecsi Bence, Németh Rebeka és Jancsekity Judit Fotó: Nagy Jácint

Újításokkal és különleges feladatokkal rendezték meg a kétnapos hallgatói mulatozást, amely a korábbi évek diáknapjaiból változott át majálissá. Tegnap délelőtt az egyetemi udvaron már távolról hallani lehetett a finom bográcsgulyások rotyogását: 13 csapat jelentkezett a főzőversenyre – minden bogrács elkelt. Sok más mellett készült „virslis, hagymás, paprikás, paradicsomos lecsó” és „elvileg gulyás, gyakorlatilag majd kiderül”. Mindenesetre a kollégiumi konyhából kiszabadult hallgatók ügyesen pakolták az apró máglyákat, és a fakanál is jól állt a kezükben. Néhány oktató is alkotott csapatot, ők a Kondér Ördögeiként neveztek. Szépen forrt is a vöröslő csülökpörkölt a bográcsukban.

A Szamarak csapatának néhány tagja éppen hozzáad, ízesít és kever. Még egyenpólóval is készültek: Szlukovényi Nikolett, Rédecsi Bence, Németh Rebeka és Jancsekity Judit Fotó: Nagy Jácint

Az elkészült ételeket kora délután dr. Németh István rektorhelyettes is megkóstolta, sőt zsűrizte. A 13-féle étel kiadós ebédnek tűnt a kóstolóadagok ellenére. A csapatok is jóllaktak, hiszen ilyenkor mindenki szó szerint megeszi, amit főzött.

Mindeközben zajlott és zajlik a második napon is a diákrektor-választás, amely szintén megújult az idén.

– Savaria-köntösbe bújtattuk most ezt a versengést – mondta Karacsi Gábor, az ELTE PPK HÖK szombathelyi ügyekért felelős alelnöke. – A legionáriusvetélkedővel, harci feladatokkal, ügyességi feladványokkal megidézzük a Savaria Legiót. Ehhez többen tógát és sarut is öltöttek, amiért értékes pontok járnak.

Az első napon óriás-társasjátékkal versenyeztek a csapatok. Az érdeklődési körüknek megfelelően kellett kérdéseket megválaszolniuk – vagy éppen mérlegállásban egyensúlyozni, ha rosszul dobtak a hatalmas dobókockával.

A második napon – azaz ma – kötélhúzó és vízibombázó versenyben kell megmérkőzniük a csapatoknak a Perint-parton – vagy a kevésbé szerencséseknek a Perintben. Erre a versenyre hat csapat nevezett, a csapattagoknak a szokványos feladatok mellett tutajépítő tudományukat is be kell mutatniuk – a csapatkapitányt ugyanis tutajon kell leúsztatni a remélhetőleg kellemes hőmérsékletű patakocskán.

Balogh Bence éppen feladatot teljesít Fotó: Nagy Jácint

A majális mindkét napján lehetőség van kipróbálni a szabadulószobát, vagyis a speciálisan berendezett tantermet – ide is minden hely elkelt. Remélhetőleg végül mindenki kijut majd a képzeletbeli fosztogató banda fogságából.

A programok egészen késő estig eltartanak, hiszen mindkét napot sztárvendég zárja. Szerda este a Groovehouse és Dévényi Tibi bácsi szórakoztatta a közönséget, ma pedig az Irigy Hónaljmirigy zenéjére lehet bulizni még egy utolsót a vizsgaidőszak kezdete előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában