Személyesen találkozna a betegekkel

2019.07.04. 07:00

„Ennél többet nem adhatok a szakmának” – Dr. Kulcsár Imre nefrológus főorvosként folytatja munkáját

Dr. Kulcsár Imre július elsejétől dr. Kovács László főorvosnak adta át helyét a szombathelyi Dialízisközpont igazgatói székében. Saját döntése alapján a jövőben kevesebb adminisztratív felelősséggel, “csak” nefrológus főorvosként találkozik majd a betegekkel – reményei szerint többet, mint az elmúlt években.

Tersztyászky Krisztina

Dr. Kulcsár Imre: Nagyon jó orvosaink vannak, és a nővéreink is magasan képzettek

Fotó: Horváth Balázs

A dialíziskezelés a veseműködés pótlására szolgáló eljárás. Két formája van: a hasi (peritoneális) és a hemodialízis. Utóbbi esetben egy érműtétet követően kialakítanak a kézen egy “fisztulát”, amelyet két tűvel szúrva a vért egy szűrőre bocsátva, megtisztítják azt a felesleges “toxinoktól”, savaktól, káliumtól, foszfortól, illetve a szervezetben felhalmozott víztől – majd egy másik tűn keresztül visszajuttatják az érrendszerbe. A kezelés célja az élet meghosszabbítása – minél elfogadhatóbb életminőség fenntartásával, alkalmas esetben pedig a veseátültetésre való felkészítés. Magyarországon a múlt század 70-es-80-as éveiben kezdett terjedni.

Dr. Kulcsár Imre az egyetemi évei alatt gastroenterologusnak készült. A Markusovszky Kórházba kerülve akkori főnöke, Hankiss János professzor tanácsára fordult a nefrológia felé, amelybe azonnal beleszeretett.

-1976-ban (két éves orvos voltam!) főnököm egyéni továbbképzésre küldött Debrecenbe, és azonnal lelkes híve lettem a szakmának – meséli, és mindjárt meg is indokolja, miért. – Akkoriban az idült veseelégtelenséggel szemben nem volt semmilyen fegyverünk. Ott álltam a beteg ágya mellett, és tehetetlenül néztem a haldoklását. Még abban az évben elindítottuk a vesebetegek gondozását az SZTK-ban, majd 1978-ban a krónikus peritoneális dialízis programot, 1979-ben pedig bevezettük a vesebiopsziát (amelyből több, mint 200-at végeztem) Szombathelyen.

Dr. Kulcsár Imre: Nagyon jó orvosaink vannak, és a nővéreink is magasan képzettek
Fotó: Horváth Balázs

-A hemodialízis programot a kórház Huszár úti telephelyén 1983. január 31-én sikerült elindítani. Az öreg épület felújítása is anyagi gondot jelentett a kórháznak. Egy németországi, magyar származású nefrológus kidobott, öreg gépeiből kaptunk 5 darabot, ezekkel indult a hemodialízis program. Ezen gépekkel a kezelés roppant időigényes volt és kevésbé biztonságos – de mi nagyon örültünk, hogy életeket tudunk hosszabbítani.

- A betegek száma, a dialízis iránti igény egyre nőtt, a szakterület fejlesztését a megye (állam) nem tudta megoldani. Így kerültek a hazai “dialízis piacra” tőkeerős privát cégek. Ők valamilyen formában érdekeltek voltak a nemzetközi dialízis piacon (elsősorban a kezeléshez szükséges gépek, szerelékek, dializátorok gyártása révén). 1991-ben a mi centrumunk is privát kézbe került (Rolitron), amelynek mai utóda a B.Braun-Avitum cég. 1998-ban felépítették 500 milliós költséggel a ma is működő, Hübner János utcai dialízisközpontot, amelynek a korszerű gépekkel való felszerelése hasonló nagyságrendbe került, és azóta is többször bővítették. Jelenleg hétfő reggel 6-tól szombat este 22-ig dolgozunk, napi három betegműszakban, 35-37 ágyon, napi több, mint száz beteget megkezelve. A kapacitásunk maximálisan kihasznált és további bővítésre nincs mód.

Dr. Kulcsár Imre szakmai kudarcként élte meg, hogy – bár országosan a szombathelyi nefrológia kiemelt hírű – helyben nem sikerült igazán elfogadtatni és megkedveltetni. Bár többször volt szó róla, nem sikerült egy nefrologiai profilú önálló osztályt kialakítani, és – bár 1996-ban még úgy nézett ki, hogy Szombathelyen lesz az ország 5. vesetranszplantációs központja – ebből sem lett semmi. Sajnos a betegeink messze vannak úgy Budapesttől, mint Pécstől – veseriadó esetén ez rontja az ő esélyeiket.

- Szerencsére az eredmények listája jóval hosszabb. Szombathelyen van az ország 2. legnagyobb dialízis centruma. A dializált betegek prevalenciája Vas megyében a legmagasabb az országban (1 millió lakosra jutó dializált). A szombathelyi nefrológiai ellátás 3. szintű (legmagasabb) akkreditációval rendelkezik – amely kevés szakmáról mondható el. Nagyon jó orvosaink vannak, és nővéreink is olyan magasan képzettek (86 százalékban nefrologus szakasszisztensek), hogy rendszeres előadói nemzetközi kongresszusoknak. Fontosnak tartom, hogy nem csupán jó szakemberek, hanem jó emberek is. Igen magas szintű minőságirányítási rendszert működtetünk.

-Személy szerint évtizedek óta aktív részese vagyok a hazai nefrológiai életnek (előadások, oktatás, publikációk), 26 éve megválasztott vezetőségi tag vagyok a Magyar Nefrológiai Társaságban, továbbá nefrológus szakfelügyelőként is tevékenykedem. A munkámért több elismerésben részesültem: Kiváló orvos, Magyar Köztársaság Lovagrendje, Korányi Sándor díj (a legmagasabb szakmai elismerés), Ádám Edit díj (a vesebetegek által alapított díj).

S hogy mi történik július elseje után?

-Nekem ez volt az életem, időm nagy részét a kórházban töltöttem. Évente legfeljebb egy hétre mentem szabadságra. Akkor voltam nyugodt, ha láttam, hogy minden rendben zajlik. Most már szeretnék egy kicsit kevesebb felelősséget. Továbbra is dolgozom, mint dializáló orvos, és az ambulancián is rendelek még – de rövidebb munkaidőben. Már az első napot kimondottan élveztem, hogy végre megint többet lehetek a betegek között – vallja be a leköszönő igazgató, majd hozzáteszi:

-A lányom 14 éves kora óta mindig jött velem nefrológiai kongresszusokra a világ sok táján. Ő is nefrológus lett, őt is beszippantotta ez a közeg. Azt hiszem, ennél többet nem tudok adni a szakmának.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában