A többnyelvűség ajándék

2018.02.20. 14:00

Érdemes kétnyelvű iskolát választani? – Kiderítettük!

A kétnyelvűség kérdése egyre több családot érint manapság.

Csizmadia Anna

Eszter fontosnak érzi, hogy Németországban is megtanuljanak magyarul a gyerekek Fotó: Nagy Jácint

Magyar-német

Legyen szó arról, hogy a szomszédos országokba hordják iskolába, óvodába gyermeküket, vagy épp más országban próbálják megtanítani nekik a magyar nyelvet. Pomplitz Eszter Szombathely szülötte, de jelenleg Németországban, Hamburg mellett él. Ott neveli két kisgyermekét, Emmát (3) és Aront (2). Emma nemrég kezdett el járni a helyi óvodába. Születésüktől fogva egyszerre hallják Esztert magyarul, férjét pedig németül beszélni, így ők is használják mind a két nyelvet. – A férjem és én is figyelünk rá, hogy mindketten az anyanyelvünkön kommunikáljunk a gyerekekkel – meséli Eszter. Habár beszélek németül, bárhol vagyunk, magyarul válaszolok nekik.

– Persze, szül érdekes helyzeteket – folytatja Eszter –, amikor a körülöttünk lévők nem beszélik a magyar nyelvet, de családon belül elfogadott tény: ez a szokás. Odakinn Eszternek sokkal nehezebb dolga van más kétnyelvű szülőknél, hiszen rajta kívül nem éri más magyar nyelvű inger a gyermekeit. – Ezért próbálok nagyon odafigyelni, hogy a magyar nyelv is részese legyen a mindennapjaiknak – hangsúlyozza. – Nézünk magyar nyelvű meséket, magyarul szoktam nekik olvasni is. Fontosnak tartom a rendszeres hazalátogatásokat.

Talán ez is segíti, hogy használják és tudják a magyar nyelvet. Alapvetően nem érzékelek abban problémát, hogy a gyerekeim két nyelvet tanulnak egyszerre. Amikor Emma oviba ment, elmondtuk az óvónőknek, hogy én magyar vagyok, a férjem pedig német, és mindkét nyelvre tanítjuk a gyerekeket. Szerencsére nagyon nyitottan álltak a helyzetünkhöz, és elmondhatom, hogy fennakadás nélkül vette Emma az akadályt.

Eszter fontosnak érzi, hogy Németországban is megtanuljanak magyarul a gyerekek Fotó: Nagy Jácint

Schwarcz Péter és felesége, Schwarcz-Tóth Vera Kőszegen élnek. Fiuk, Misha októberben múlt hároméves, jelenleg a piringsdorfi óvodába jár, előtte bölcsődébe is Ausztriába hordták. – Mielőtt megterveztük volna Mishát, tudtuk, hogy szeretnénk kihasználni Ausztria közelségét – meséli Vera. Nagyon korán elkezdtük keresni a megfelelő bölcsődét.

Kikértük az óvónők véleményét, mikor írassuk be, hogy csináljuk az egészet. Mindenben követtük a javaslataikat, remekül együttműködtünk végig. Az első, ami ilyenkor egy külső szemlélőnek eszébe jut: vajon hogyan éli meg egy kisgyerek, amikor egy teljesen új nyelvi közeggel is meg kell birkóznia egy közösségben? Misha már használ német és magyar kifejezéseket is, szinte egyszerre kezdett németül és magyarul beszélni. Egy időben voltak szavak, amiket csak németül mondott, de ez a korszak is lecsengett. Most, ha belemerül a játékba, itthon is beszél németül, nem szólunk rá, többnyire magyarul reagálunk. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy ez az ő kis játszótere legyen.

Miért választottak kétnyelvű intézményeket?

Amikor arról kérdezzük a szülőket, miért választottak osztrák intézményeket, határozott válaszuk úgy szól, hogy a nyelvtudás miatt: – Úgy gondoljuk, hogy ez hatalmas ajándék egy kisgyereknek, amit senki nem vehet el tőle.

Megkérdeztük dr. Balaskó Máriát, az ELTE SEK Alkalmazott Nyelvészeti Intézeti Tanszékének docensét, hogy mi a tudományos álláspont a kétnyelvű nevelést illetően: – Amikor egy gyermek lehetőséget kap, hogy több nyelven is egyszerre tanulhat, igazán különleges, semmiképpen nem szabad tőle megfosztani. Hiszen a nyelvtudás olyan ablak, ahonnan kitárul a világ.

A legfontosabb a következetesség – tudtuk meg a szakembertől. – Jó álláspont, hogy „egy szülő – egy nyelv”. A gyermekek az elején még keverik a két nyelvet, ezt úgy nevezzük, hogy kódkeverés. Ilyenkor próbálnak rendet tenni a különböző nyelvi

információk között. Ez az oka annak, hogy a kétnyelvű gyerekek általában később kezdenek el beszélni. De aztán egyszerre több nyelven is beszélnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában