bejárás

2019.09.17. 07:00

Felújítják az Újvilág utcát Szombathelyen

Szeptember elején kezdte a munkát a kivitelező az Újvilág utcában, a megfelelő ütemben haladnak, és elképzelhető, hogy a szerződésben foglalt október végi határidő előtt befejezik az útfelújítást, hangzott el a tegnapi bejáráson.

Vas Népe

Koroknai Róbert, Ágh Ernő, Puskás Tivadar, Illés Károly

Fotó: Cseh Gábor

Hat méter széles lesz a burkolat az Újvilág utca 825 méteres szakaszán. Ahogy a korábbi felújított utcáknál, itt is remix technológiával erősítik meg a burkolatalapot, azután kerül rá két réteg aszfalt, majd megépítik a padkát, mondta a kivitelező képviseletében Szemes Tibor.

Régi igény volt a forgalmas gyűjtőút, az Újvilág utca felújítása: a Körmendi és Rumi utat összekötő szakaszról az átmenő forgalmat most egy időre kizárták. Ágh Ernő, a körzet képviselője elmondta, hátravan még, a későbbi terv része a járdafelújítás és a víz­elvezetés: addig az Interspar felőli oldalon 260 méteren kitisztítják az árkot, és három helyen útereszeket helyeznek el az út alatt, hogy a későbbiekben, ha majd a csapadékvíz-elvezetést is megoldják, ne kelljen felbontani a burkolatot.

Koroknai Róbert, Ágh Ernő, Puskás Tivadar, Illés Károly
Fotó: Cseh Gábor

Dr. Puskás Tivadar polgármester a bejáráson hangsúlyozta: Szombathely törődik azzal, hogy az útjai, parkolói bővüljenek, egyre jobbak legyenek. Pályázat eredményeként 915 millió forint értékben hét utca újul meg. 2016 vége óta ezek közül több elkészült már, mások folyamatban vannak. Elmondta azt is: az Újvilág utcára összesen 99,4 millió forintot költenek.

Kiemelte még: a kivitelezők ezeknél az útfelújításoknál döntően szombathelyi cégek, helyieknek adnak tehát munkát, ami így közvetlenebbül számon kérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában