Ha lemondott Molnár Mikós, nincs visszaút

Nincs mód arra, hogy a képviselő meggondolja magát, amennyiben lemondott mandátumáról – tájékoztatott dr. Károlyi Ákos jegyző.

Vas Népe

Molnár Miklós ebben a ciklusban már nem ülhet vissza

Fotó: Cseh Gábor

Ismert, a szombathelyi közgyűlésben összeférhetetlenségi ok miatt mondott le január 30-ai hatállyal képviselői mandátumáról Molnár Miklós. Az egykori alpolgármesternek, tanácsnoknak azért kellett megválnia képviselői helyétől, mert január 1-je óta a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója.

Dr. Károlyi Ákos jegyzőt kérdeztük arról, meggondolhatja-e magát bármilyen okból egy képviselő, és annak ellenére, hogy lemondott mandátumáról, visszaülhet-e a képviselő-testületbe. A jegyzőtől megtudtuk, a helyi önkormányzatokról szóló törvény ide vonatkozó rendelkezése szerint a lemondás nem vonható vissza.

Molnár Miklós ebben a ciklusban már nem ülhet vissza
Fotó: Cseh Gábor

Dr. Károlyi Ákos úgy fogalmazott: „A lemondás egyoldalú adatnyilatkozata a képviselőnek, amellyel kifejezi, hogy képviselői megbízatásának megszűnését kívánja. A lemondás bejelentését komoly megfontolásnak, körültekintésnek kell megelőznie, mert az mötv. fentiekben idézett rendelkezése értelmében nincs mód arra, hogy a lemondás bejelentését követően a képviselő meggondolja magát.”

Korábban írtunk arról, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jelenleg vizsgálja a vasi víziközmű-szolgáltató társaság tisztségviselőjének szakmai tapasztalatát.

Korábban írtuk:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában