Savaria népe töltötte meg a várost

2018.08.25. 07:00

Harcászati bemutatók, hastáncosok és eső – ilyen volt a Savaria karnevál péntekje

Bár a délutáni kiadós zápor megijesztette a karneválozókat és néhány program el is maradt emiatt, a pénteki karneváli nap bővelkedett emlékezetes pillanatokban.

Tersztyánszky Krisztina

Reggel dr. Puskás Tivadar polgármester a történelmi hagyományőrző csapatok seregszemléjével nyitotta meg a katonai bemutatók sorát a Történelmi Témaparkban Köszöntötte a római hadviselés különböző korszakainak egyenruháit és fegyverzetét viselő alakulatokat: a városalapító veteránokat megjelenítő Savaria Legiót, az Ingolstadtból érkezett Legio III. Italica Concors, a Legio I. Adiutrix és a Legio Leonum Valentiani legénységét.

Dr. Puskás Tivadar a történelmi hagyományőrző csapatok seregszemléjével nyitott
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

 

A későbbiekben harcászati bemutatók és öszszecsapások kezdődtek. A mustra után a katonatörténeti kiállítás előtti téren a polgármester megnyitotta a Magyar Honvédség Toborzópontját. Hangsúlyozta, hogy sok fi atalra van szükség, akik tovább viszik az ősök szellemiségét, a haza védelmének fontosságát. Ferge László őrnagy, toborzó tiszt az aktív állomány mellett a tartalékosok és a hagyományőrzők fontosságát is kiemelte. A toborzók színes bemutatkozó kínálattal igyekeznek megnyerni a fi atalokat a katonai hivatásnak a karnevál teljes ideje alatt. Több repülőbázis vonultatja fel eszközeit, könyveket hozott a Zrínyi Kiadó, eljött az Underground Lövészklub és most először látható Szombathelyen a magyar fejlesztésű Komondor, a 364 lóerős páncélozott katonai szállítójármű.

 

A Szultánia Kávéházban a sátrak már délelőtt megteltek kislányokkal: arcfestésre, hajfonásra, háremfotózásra érkeztek egészen picik és nagyobbacskák. „Ahol a jókedv a jósággal találkozik” – hirdeti a helyszín szlogenje. A Cafe Frei, a Mira Orient Art és a Kézfogás a Gyermekekért Szociális Egyesület hastánccal, háremrablással, lézershow-val, történelmi táncokkal szórakoztatja a betérőket, a gyűjtött adományokkal pedig fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő intézményeket támogatnak.

Senkit nem kímélt a délutáni eső
Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Felhívták a figyelmet: rossz idő esetén a szabadtéri programok elmaradhatnak, ám bent a kávézóban mindig gondoskodnak attrakcióról. Délután az eső ellenére megtartották a karnevál bora és tortája díjak átadását. A 2018-as Savaria Történelmi Karnevál bora a zsűri döntése alapján a Cseri Pincészet Pannonhalmi legendája, egy 2015-ös évjáratú merlot cabernet franc lett. A torták közül pedig Dezse Gergő cukrászmester Csokolónia nevű kreációja vitte el a pálmát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában