Fotó: Szendi Péter

Második nyilvános edzőmérkőzésén is nyert az Egis Körmend kosárcsapata

Hozzászólások

Munkaerőpiac
Több mint 50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal
Nincs határa az ostobaságnak / 25 perce
Legtöbben emiatt halnak meg az utakon
Kiderült, mely napokon és mely szakaszokon, illetve hogy miért történik a legtöbb halálos baleset.
Gyász
"Megállt a szív, megállt a kéz, nincsen szó az ajkadon, Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKŐ TAMÁS 41 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a kispáli temetőben. Előtte 13.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó utjára elkísérik, gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagyanyánk, dédink, testvérünk és rokonunk ÖZV. SZALAI FERENCNÉ szül. Német Márta (volt Széll Kálmán utcai lakos) életének 95. évében csendesen elhunyt. Temetése november 22-én, pénteken 13.30-kor a Jáki úti temetőben lesz. Engesztelő szentmise a temetés napján 12.15-kor a Szőllősi Jézus Szíve-templomban. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló családja
"Egy könnycsepp a szememben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emléked, Egy út, mely elvitte az életed." Fájó szívvel emlékezem feleségem ERŐSNÉ NAGY MÁRIA halálának 2. évfordulóján. Szerető férje
"Nótáskedvű Édesapánk, Jaj de régen nem dalolsz már! Szeretted a jó bort és a régi nótát, 20 éve ezen a napon örökre elbúcsúztál. Mi téged nagyon szerettünk, Míg élünk, soha nem felejtünk." TRENCSÉR JÓZSEFRE emlékezünk halálának évfordulóján. Szerettei
"Álmodtunk egy öreg kort, csodásat, szépet, De a kegyetlen betegség mindent összetépett. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, és minket szerettél, Nem haltál te meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, Hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullanak érted, Örökké szeretünk és soha nem feledünk téged." Szívünk örök fájdalmával emlékezünk BÓDIS MIKLÓSNÉ szül.: Rába Mária halálának 2. évfordulóján. Szerető férje és testvérei
"Az igazi könnycsepp nem az, Ami a szemünkből arcunkra hullik, Hanem az, ami a szívünkben hullik És végigcsorog a lelkünkön." Emlékezünk PÉNZES GÁBOR 30. születésnapján. "Az emlék nem temethető, azt mindennap átgyönyörködi vagy átszenvedi az, aki vele él."
"Szívünkben emléked nem pótolja semmi, Míg e földön élünk, nem fogunk feledni." Fájdalommal tudatjuk, hogy PUNGOR ÁRPÁDNÉ szül. Viszked Mária 71 éves korában méltósággal viselt betegségben elhunyt. Örök nyugalomra helyezése november 22-én, pénteken, a 13.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a vasszécsenyi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, dédnagymama, testvér és rokon MAJOR LAJOSNÉ szül. Tőke Marianna életének 65. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése november 21-én, csütörtökön, a 14.15 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a salköveskúti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa SZAKÁLY NÁNDOR életének 73. évében csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2019. november 21-én, csütörtökön, a Kálvária-templomban 12 órakor kezdődő gyászmisét követően 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesapánk GOMBKÖTŐ KÁROLY életének 71. évében megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése november 22-én, pénteken, a 14 órakor kezdődő gyászmisével lesz Szombathelyen, a Szalézi altemplomban. Tisztelettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban együtt éreznek velünk. Kérjük a koszorúk, sírcsokrok és a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családjaik
Tisztelettel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a környező falvak lakóinak, hogy MOLNÁR DEZSŐ gyászmiséjén, temetésén részt vettek, sírját a kegyelet és szeretet virágaival beborították, mély gyászunkban bármely módon együtt éreztek velünk. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BOZNÁNSZKY FERENCNÉ szül. Koós Mária 94 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. november 20-án 13 órakor veszünk végső búcsút a celldömölki temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 12 órakor lesz a celldömölki katolikus templomban. Drága emléke szívünkben örökké él! A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LENDVAI GYÖRGYNÉ Klári búcsúztatóján részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
"Öleld magadhoz helyettünk is őt Uram, és adj nekünk vigaszt." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk FRANK RÓBERTNÉ szül. Hegedűs Kornélia 2019. november 13-án, életének 96. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól november 22-én, pénteken, 12 órakor veszünk végső búcsút a szentgotthárdi temetőben. Előtte 11 órakor gyászmise a Nagyboldogasszony Templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon osztoznak. Gyászolják: lányai, vői, unokái, dédunokái, testvérei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CZUPI JÓZSEF életének 84. évében elhunyt. Temetése 2019. november 20-án, szerdán lesz 14 órakor a hagyárosi temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a hagyárosböröndi templomban. Gyászoló család
"Mint a gyertyaláng, lobban el az élet, Mint egy gyors folyó rohannak az évek... De nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek... Ők itt maradnak bennünk csendesen még." Fájó szívvel emlékezünk FEKETE KÁROLYNÉ szül. Dormán Mária halálának 8. évfordulóján és IFJ. FEKETE KÁROLY halálának 9. évfordulóján. Szerető családjuk
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, apa, gyermek, testvér és rokon VARJASI BALÁZS életének 46. évében hosszas betegség után csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunkat kívánságának megfelelően szerettei és barátai körében helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló családja
"Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom..." Fájó szívvel emlékezünk KEMÉNY SÁNDORNÉ szül. Simon Eleonóra halálának 2. évfordulójára. Szerető családja
"A szív sajog, a fájdalom nő, Nem hoz enyhülést a múló idő. Évre év jön, az idő elrepül tova, De mi téged nem feledünk soha." Emlékezünk NÉMETH RUDOLF halálának 3. évforfulóján. Feleséged Ica, édesanyád és bátyád Laci
"Aki ember volt, küzdő ember, változzék át porladó rögökké, az élőkben tovább él mindörökké." Fájó szívvel emlékezünk SIPOS JÓZSEF halálának 8. évfordulóján. Szerető felesége és szerettei
Időjárás / 49 perce
Rózsásan indult a reggel és még szebben folytatódik – olvasói képek
vaol.hu
Hamarosan használatba vehetik / 1 órája
Az állványt lebontották az egykori jánosházi fogadóépület mellől, de még építési terület
Bakos Ágnes
A nyomozás nem hozott eredményt / 1 órája
Elbontották az esőbeálló oldalát a parkerdőben
Lakosi Gabriella
Egyre komolyabb problémát jelent / 1 órája
Éjszakai portyákon okoznak károkat a vaddisznók az Őrségben
Nemes Judit
Hagyomány / 1 órája
Sorversenyek, szűrés és labdajátékok – Családi sportnapot rendeztek a kőszegi iskolában
VN/Civil/Virág Zsuzsanna
Gyakorlat / 1 órája
Legyen örök az erdő – Terepen az erdészeti egyesület tagjai
Gyöngyössy Péter