Szólaljanak meg a lemondott jáki képviselők is!

Amikor megválasztottak bennünket, úgy gondoltuk, hogy a köz érdekeit úgy lehet jól képviselni, ha világos, átlátható a falu működése, és bármikor bárki előtt vállalható, amit csinál a testület, a polgármester és a hivatal. Ezzel szemben folyamatos harcot kellett vívni bizonyos, a demokráciában természetes dolgokért. Például: a testületi ülést időben és hozzáférhetően hirdessük meg, az ott tárgyaltakról írásos előkészítést kapjunk; az ülések jegyzőkönyvét kapjuk meg, és az legyen a falu bármely lakója számára hozzáférhető; az ülések hangfelvételét legalább két évig őrizzék meg, és a jegyzőkönyvbe minden fontos dolog kerüljön bele, hiszen az közokirat; a képviselők gyakorolhassák jogaikat és teljesíthessék kötelezettségeiket, vagyis minden szükséges információt kapjanak meg ahhoz, hogy felelősséggel dönthessenek. És még sorolhatnánk…

Ezek a dolgok mindig döcögősen mentek. Információt többnyire csak szóban kaptunk, sokszor ellentmondóakat, ha valaki többet akart tudni, mindig volt kifogás, hogy miért nem lehet ezt vagy azt megnézni. Persze egy faluban mindig vannak jólértesültek, akik tudnak tuti információkat az önkormányzat vagy a polgármester viselt dolgairól, amelyek vagy igazak, vagy nem. Ezeknek nehéz utánajárni. Az utóbbi időben névtelen levél és egyéb kiszivárogtatott hírek következtében írásban és szóban feltett kérdéseink után bebizonyosodott, sajnos több dolog van, ami nem alaptalan. Mint kiderült,  összeférhetetlenség van a polgármester és a fia, mint intézményvezető posztja között, amely már 2009 óta fennáll, és a törvény őre, a jegyző sem hívta fel rá a figyelmet. A dolog ma is csak papírforma szerint oldódott meg. Vannak továbbá jogtalanul kifizetett szociális segélyek, valamint a testület tudta nélkül családtagokkal kötött többmilliós szerződések és egyéb megbízások, amelyek még a testület számára sem nyilvánosak. Kiderült az is, hogy bizonyos levelek nem az irattárban landolnak, és fontos dokumentumok nem, vagy csak külön kérésre kerülnek a képviselők elé. A Ják Fejlődéséért Alapítvány sem törvényesen működik. Vannak, akik kilenc év után tudták meg, hogy tagjai a kuratóriumnak, és talán még döntéseket is hoztak a tudtuk nélkül.

A falu gazdasági helyzete sem rózsás. Annak ellenére, hogy egy fillér tiszteletdíjat sem vettünk fel, sőt a dolgozók bizonyos juttatásai is csökkentve lettek, a hiány nem mérséklődött. 2011-12-ben kapott a falu több mint 80 millió forint ÖNHIKI-t, tavaly átvállalt a kormány közel 70 millió forint hitelt, mégis az év végén volt még több mint 60 millió forint kifizetetlen számla és 30 millió forint hiteltartozás. Tényleg voltak jelentős és időszerű fejlesztések, de ezeknek 95 százaléka pályázati pénz. Így nyertünk mintegy 280 millió forintot óvodára, iskolára és játszótérre, de voltak kisebb értékű pályázatok is, és kapott a falu 150 millió forintot a templomra. Saját erőből nem sokat tudtunk fejleszteni.

Ezek után az idei költségvetést több mint 60 millió forint forráshiánnyal terjesztette elénk a polgármester. Mi úgy gondoltuk, változtatni kell a gazdálkodáson, és ezért nem fogadtuk el. Ötórás tárgyalással sem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy láthassuk, milyen megbízásos szerződések vannak még, amelyekről nem tudunk. A pénzügyi és gazdasági bizottság sem végezte el a feladatát, amelyre az SZMSZ kötelezte, nevezetesen nem ellenőrizte (ellenőrizhette) havonta a számlákat és kifizetéseket. Mivel az utolsó tárgyalásra a költségvetés minden változtatás és kompromisszumkészség nélkül úgy került elénk, hogy ha nem fogadjuk el, nem kap a falu normatívát. Úgy döntöttünk, hogy nem vitázunk tovább, hiszen ha szép szóval nem jutunk előbbre, akkor egy faluban nem vezet jóra a viszálykodás. A falu, a dolgozók érdekeit nem akartuk csorbítani, de a továbbiakban nem kívánunk részt venni a vezetésben, nem adjuk nevünket ehhez a gazdálkodásfilozófiához.

Szemes István kampány ízt érzett a lemondásunkban. Ha kampányolni akartunk volna, akkor feloszlatjuk a testületet, hisz többségben voltunk. Ettől jobb lett volna a helyzet? Jákon nem jellemző a pártpolitika, legfeljebb mi voltunk a szem(-es)telenek, mert többet szerettünk volna tudni, mint amit egyesek akartak. Az világossá vált előttünk, hogy egy polgármester  legyen az bármilyen politikai beállítottságú , ha bizonyos információkat nem akar a testület és a falu tudtára adni, azt könnyen megteheti, nem nagyon lehet ezt szép szóval kikényszeríteni, főleg ha ebben még a jegyző és egyes elkötelezettek is szolga módon támogatják. A hivatalos ellenőrző szervek is tehetetlenek az ilyen hozzáállás megváltoztatásában. (Vajon akkor minek vannak?) A jog meg értelmezés kérdése. A közpénz pedig az adófizetők pénze, aminek átlátható, tisztességes felhasználásáért, a falu gazdálkodásának biztonságáért a mindenkori testület a felelős. Ennek a kötelezettségünknek, valamint az egyik oldal elvárásainak így nem tudtunk, azoknak pedig, akik csak bábunak gondolják a testületet, nem akartunk megfelelni. A káromkodós, kiabálós ülésekből pedig elegünk volt. A dolgot mi itt lezártnak tekintjük, ha valaki többet akar tudni, hallgassa meg az ülések hangfelvételeit, amelyek elvileg a jegyzőnél vagy a www.jakihirmondo.hu honlap szerkesztőjénél rendelkezésre állnak. Mi nem akartunk sajtóban üzengetni, de ha már az egyik fél nyilatkozott, akkor nekünk is kötelességünk  főleg a ránk szavazók iránti tiszteletből  elmondani a véleményünket. Még akkor is, ha arra az első cikk megjelenése előtt nem kértek minket.

A lemondott jáki képviselők:
Janny Csaba, Kiss Ferenc, Németh Erika, Rácz Károly


szponzorált tartalom
Miért kell még a közjegyzőhöz is elmenni egy lakáshitel felvételekor?
dr. Nemény András polgármesterhez fordult VN
Dr. Szendrő-Németh Tamás újabb kérdése: Ki javasolta szakmai tanácsadónak Farkas Balázst?
adatok / 14 perce
Rekordszámú alkotás cserélt gazdát 2019-ben a műtárgypiacon
Tavaly 550 ezer képzőművészeti műalkotást – festményt, szobrot, rajzot, fotót, metszetet, installációt – adtak el árverésen.
Gyász
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető feleség, édesanya, anyós, testvér és rokon HÉDI RÓBERTNÉ szül. Szanyi Anna életének 66. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Örök nyugalomra helyezése február 21-én, pénteken, a 14.15 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a váti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bármely módon együttéreznek velünk. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama KOVÁCS MIKLÓSNÉ szül. Gergely Szabina 2020. február 13-án rövid szenvedés után elhunyt. Végső nyugalomba helyezése február 21-én, pénteken, 15 órakor lesz a szentgotthárdi temetőben, református szertartás szerint. Minden együttérzést és részvétnyilvánítást köszönünk. Szerető férje, lányai és családjuk
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédi mamánk, unokatestvérünk, keresztanyánk, szomszédunk, rokonunk és ismerősünk: CZEGLÉDI ENDRÉNÉ Elza néni életének 90. évében elhunyt. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik 2020. február 23-án, vasárnap 11.00 órakor a petőfitelepi templomi gyászmisén velünk éreznek. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Szerettei
Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, szívünkben itt él emléked örökké. Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS MIKLÓS volt polgármester, életének 78. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése, 2020. február 25-én a 14 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a megyehídi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban, gyászunkban osztoznak. Külön köszönetünket fejezzük ki a 11-es Huszárút Ápolási Osztály dolgozóinak áldozatos munkájukért. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik PURGAI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, a szeretet virágaival utolsó útjára elkísérték. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZAKÁLY SÁNDORNÉ szül. Horváth Anna életének 83. évében elhunyt. Temetése február 24-én a 12.15-kor kezdődő gyászmise után 13 órakor lesz az alsóberki temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Négy éve már, hogy virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel téged nem hozhatunk vissza. De szívünkben örökké ott maradsz." Fájó szívvel emlékezünk FÜRÉSZ ENDRÉNÉ halálának 4. évfordulóján. Férje Endre, fia Laci
"Téged elfelejteni soha nem lehet, Csak muszáj az életet élni nélküled. Nem halljuk hangod, nem látjuk arcod, Hiába szólítunk, te már nem hallod. Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, Szívből szeretünk és nem feledünk téged." Fájó szívvel emlékezünk SEBESTYÉN KÁROLY halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, szívből szeretünk és nem feledünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÁGLER MÁRK életének 66. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. február 21-én, pénteken 11 órakor kezdődő gyászmisét követően, 12 órakor lesz a peresznyei temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család.
"Nélküled, már semmi sem olyan, mint régen." Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH JENŐ halálának 2. évfordulóján. Bánatos felesége és családja "Hiányod érezzük, emléked őrizzük"
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZUKICS JÓZSEF életének 70. évében rövid szenvedés után elhunyt. Hamvai végső nyugalomra helyezése 2020. február 21-én, a 14.15-kor kezdődő gyászmisét követően, 15 órakor lesz a rábagyarmati temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
In memorian "Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki soha el nem vehet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ŐSZE TERÉZIA halálának 20. évfordulójára. Testvéreid
"Jézusomnak szívén megnyugodni jó..." Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy szerető édesanyánk PÁSZTORY FERENCNÉ szül. Németh Margit életének 87. évében megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése február 21-én, pénteken, a 11 órakor kezdődő gyászmisével lesz az oladi új templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Koszorúk, sírcsokrok és a személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló gyermekei és családjaik
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama ÖZV. NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Varga Katalin életének 87. évében csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. február 20-án (csütörtökön) a 15 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően 16 órakor lesz a répcelaki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Úgy halt meg ahogy élt, csendesen emberként." Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett férjem BOKOR JÁNOS életének 79. évében csendesen elhunyt. Hamvainak búcsúztatása 2020. február 21-én 11 órakor lesz szűk családi körben a körmendi temetőben. Bánatos felesége
"Szívünk tele hálával a sok-sok szépért, amit teremtettél, Köszönjük, hogy úgy szerettél, alázattal neveltél. Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, De velünk marad biztató mosolyod és minden boldog pillanat. Nem integet többé dolgos kezed, Egy csillag lesz megnyugtató tekinteted. Aludj békésen fent, a mennyben, a jó Isten tenyerében." Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa, testvér, sógor, keresztapa, szomszéd és rokon REMÉNYI PÁL életének 74. évében szentségekkel megerősítve örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. február 21-én, pénteken 15 órakor kísérjük a kőszegszerdahelyi temetőben a 14.15 órai gyászmisét követően. Egyúttal megköszönjük mindenkinek, rokonoknak, ismerősöknek, a falu lakóinak, az egyházközség tagjainak, akik az utolsó útjára elkísérik és lelki üdvéért imádkoznak. Gyászoló felesége és gyermekei
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam." Fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS ISTVÁN a Vasivíz Zrt. kőszegi üzemmérnökségének művezetője 2020. február 16-án, életének 64. évében elhunyt. Temetése későbbi időpontban, családi körben történik. Szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy APRÓNÉ BÁN ILONA életének 77. évében, méltósággal viselt, súlyos betegség után otthonában, szerettei körében békében megpihent. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. február 24-én, hétfőn 12.30-kor lesz szülőfalujában Vámoscsaládon. Gyászmise előtte 11.30-kor Vámoscsaládon. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORBÁN ISTVÁNNÉ szül. Németh Rozália életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2020. február 21-én, pénteken, a 12.30-kor kezdődő gyászmisét követően, 13 órakor lesz az oszkói temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló gyermekei
"Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrizzék meg Őt." Zsoltárok 61:8. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZAINKÓ ZOLTÁN életének 82. évében elhunyt. Temetése 2020. február 21-én, pénteken 14 órakor lesz a őriszentpéteri temetőben. Gyászmisére 13 órakor kerül sor az őriszentpéteri katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik velünk. Gyászoló család
étkezés és életmód / 29 perce
Karcsúsító tippek mindenkinek
Számítógép? Tévé? / 36 perce
Nem a mobil a legnépszerűbb, nem is a PC
rémisztő történet / 48 perce
Pizsamában, egyedül kóborolt az életveszélyes út mellett egy kétéves fiú
la liga / 1 órája
Folytatódik a Real és a Barca versengése
sikerfilm a 60-as évekből / 1 órája
Újabb generáció szívét hódíthatja meg az igazságosztó mestertolvaj
Médiaközpont / 1 órája
Médiaközpont: további szabálytalanságok, éttermi költés és 763 ezer forintos üzemanyagköltség
vaol.hu