Mély hit és rejtettség

2019.06.03. 07:00

Isten és a világ címmel Tóth Csabának nyílt kiállítása Kőszegen

Keresztény kultúránk megtartó erejére hívja fel a figyelmet Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész Isten és a világ kiállítása a református templom Csillag Termében.

Tóth Kata

Dr. Lőrincz Zoltán, Rétfalvi Balázs és Tóth Csaba a Csillag Teremben

Fotó: Ohr Tibor

Tóth Csaba hitvalló művész, a képein megjelenő templomok Isten létét hirdetik, az ember és az Isten összekapcsolódásának, a közösen megvallott hitnek a lehetőségét adják, a megváltás üzenetét hozzák – fogalmazott a kiállításmegnyitón Rétfalvi Balázs, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár vezetője.

Dr. Lőrincz Zoltán, Rétfalvi Balázs és Tóth Csaba a Csillag Teremben
Fotó: Ohr Tibor

A rejtettség érzését is említette a művekkel kapcsolatban: minden kép egy előképpel, régebbi alkotással van párbeszédben, a latin szavak (Mysterium Christi – Krisztus misztériuma, az, hogy emberré lett; Pax Christi – Krisztus bölcsessége; soli Deo gloria – egyedül Istené a dicsőség) magyarázzák a képeket, ami ugyancsak a nyugati kereszténység hagyományához kapcsol.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában