templom

2019.06.16. 13:00

Jézus szívének tisztelete

Évszázados templomnélküliséget követően kértek támogatást a Szakonyfaluban élők az Amerikába szakadt szülöttektől a 20. század elején. A katolikus templomot 1923. július 1-jén avatták fel.

Feiszt György

A neogótikus templom nagylelkű adományokból épülhetett fel Fotó: Szendi Péter

Magyarország vármegyéiből az adriai- és a balti-tengeri kikötők regisztrációja szerint 1870-től az első világháború kezdetéig közel kétmillióan vándoroltak ki Amerikába. 1910-ben öt és fél ezer Magyar Királyságban született szlovén anyanyelvű lakost tartottak nyilván az Amerikai Egyesült Államokban.

A kivándorlók túlnyomó többsége az 1890-ben tetőző agrárválságot követően vett vándorbotot a kezébe.

Az Újvilágban szerencsét próbálók általában nem a végleges letelepedés szándékával indultak útnak. Amerikai tartózkodásukat legtöbbjük átmenetinek, pénzszerzési lehetőségnek gondolta, és azt tervezte, hogy a megkeresett anyagiakkal hazatérve, itthoni gondjait enyhítve, jobb életlehetőségeket teremt majd magának. Ennek markáns jele volt, hogy többségük élő kapcsolatot tartott az óhazában maradt hozzátartozókkal.

A neogótikus templom nagylelkű adományokból épülhetett fel Fotó: Szendi Péter

A nyugati határszél szlovén lakosságú falvai különösen jó példát mutattak ebben. Apátistvánfalva, Permise és Orfalu, valamint Alsószölnök, Rábatótfalu és Rábagyarmat községek lakossága az első világháború frontjain elesett hősök áldozatvállalását megörökítő, jelentős művészi kvalitásokat mutató emlékműveit Amerikába kivándorolt véreik adományaiból tudta felállítani.

A község első iskoláját 1911-ben felépítő Szakonyfalu a település évszázados templomnélküliségének megszüntetéséhez ezt követően kérte Újvilágba szakadt szülötteinek anyagi támogatását. A nagylelkű adományok tették lehetővé, hogy Oravecz Ferenc, a szakonyfalui római katolikus hitközség képviselője 1922. június 7-én építési kérelemmel fordulhatott a Szentgotthárd Járás főszolgabírájához. A neogótikus stílusú szakrális épület ­terveit Binder Alajos szentgotthárdi kőművesmester készítette, és az engedély birtokában a település központjában emelt kis templom kivitelezési munkáit is ő irányította. A szakonyfalui templomot 1923. július 1-jén, a pünkösd utáni második vasárnapon Láng Ince szentgotthárdi esperes, a IX. Piusz pápa döntése alapján katolikus egyház ünnepévé nyilvánított, „Jézus Szívének tisztelete” titulussal szentelte fel. Az ünnepi beszédet Lenarsich Imre alsószölnöki plébános mondta. Szakonyfaluban lassan közeledik a centenáriumi Jézus szíve búcsú napja, az idei a 96. lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!