Legendás múlt

2019.07.21. 20:00

Két kosárszakember nagy találkozásai Körmenden

Az elmúlt héten dr. Ránky Mátyás járt látogatóban dr. Kristóf Lászlónál. A két sportszakember ismeretsége régi, 45 éves, így akadt megbeszélnivaló bőven. A központi téma természetesen a kosárlabda volt.

Tóth Judit

A Körmendi Dózsa MTE csapata 1974-ben. Elöl (balról): Patonay Imre, Szekeres Jenő, Fodor Sándor, Németh István, Vajda József. Hátul: Györkös Imre, Trummer László, Vavra Sándor, Kristóf László, Szlávik Csaba, Lendvai György, Fodor Péter, Avar Szilveszter

Fotó: archív

Néhány óra erejéig – több év után újra – találkozott egymással a két kosárlabdaedző, a két sportszakember, akik már 45 éve ismerik egymást. Nagy találkozás volt ez most is, de az volt 1974-ben is, amikor a Ránky által vezetett Vasas Izzó játszott meccset a legendás Palazzo del Gangóban a Körmenddel.

Akkoriban a körmendi kosárlabda még gyerekcipőben járt, de a srácokban nagy volt a lendület. Kellett persze egy komoly összefogás is, hogy ezt a sportágat biztos alapokra tudják helyezni. 1974-ben nyílt meg a híres Gango a Batthyány-kastély egykori lovardájában, amely ma színházteremként működik. Most meglehetősen hajmeresztő dolognak tűnik mindez, de nem volt más választás, hiszen szabály mondta ki, hogy NB II-es meccset csak teremben lehet játszani.

– Mentünk előre, és talán magunk sem hittük, hogy ez lesz belőle. Egy kisváros meghatározó sportja, egy élvonalbeli csapat, amelynek sikerei egyedülállóak az országban – emlékezett dr. Kristóf László. – Sokszor mondják nekem, hogy Laci bácsi, Körmenden te csináltál kosárlabdát. Ezt a kijelentést mindig finomítom. Volt benne részem, de ha nincsenek támogató körmendiek, ha nincs segítő vezetés és önzetlen partnerek, akkor nem lett volna belőle semmi. Akkor sem, most sem.

Kristóf László és Ránky Mátyás 45 éve találkoztak először, akkor a Vasas Izzó igen nagy meglepetésre vereséget szenvedett Körmenden. A vendégek edzője is meglepődött az eredményen és a közegen is, ami itt fogadta. Fel is hívta idősebb Knézy Jenő sportriportert, hogy jöjjön el, nézze meg, mi van Körmenden. Nem fogja elhinni.

A Körmendi Dózsa MTE csapata 1974-ben. Elöl (balról): Patonay Imre, Szekeres Jenő, Fodor Sándor, Németh István, Vajda József. Hátul: Györkös Imre, Trummer László, Vavra Sándor, Kristóf László, Szlávik Csaba, Lendvai György, Fodor Péter, Avar Szilveszter
Fotó: archív

Az ominózus meccs után Kristófék belvárosi lakásában folytatódott a levezető program. Az egész Vasas Izzó ott nézte a jugoszláv tévét, ami akkoriban jó tanítónak is bizonyult, legalábbis kosárlabda terén. Sok mindent ellestek a déli szomszédoktól a magyar edzők és játékosok.

– Ránky Mátyás a körmendi kosárlabda egyik megmentője volt. Történt ugyanis, hogy amikor a körmendi csapat – tele jó képességű játékosokkal – felkerült az NB I-be, el akarták vinni a fiúkat. Erre Ránky figyelmeztetett. Azt mondta, ne lepődjek meg, de a csapatomat szét fogják szedni. A jobbak hozzá mennek Budapestre, a gyengébbek a Kaposvári Honvédhoz. Gyorsan kellett cselekedni, nehogy ez megtörténjen. Így sikerült szinte mindenkit Körmendre bevonultatni katonának, ami mentsvárat jelentett akkoriban, és hagyott lehetőséget a folytatásra.

Ránky Mátyás jelenleg a Budapest Honvéd SE kosárlabda-szakosztályának szaktanácsadója, már ő is nyugdíjas. Kristóf László aktív szerepet nem vállal, de még mindig jó a szeme a játékosokhoz. Nézőként ott van a lelátón, az elmúlt szezonban mindössze három fordulót hagyott ki, betegsége miatt.

– A bajnoki ezüst miatt csak egy pillanatig voltam szomorú. De talán nem is volt ez igazi szomorúság, mert én azt tartom fontosnak, hogy a körmendi csapat ennyi idő után is ott van az élbolyban, kisvárosként, sőt a legkisebb városként.

Dr. Kristóf és dr. Ránky több év után találkoztak, de ott folytatták, ahol legutóbb abbahagyták. Nagy dolgokról beszélni kellett 1974-ben és most, 2019 júliusában is. A körmendi kosárlabda pedig olyan ügy, amiről évtizedek múltán is jó és érdemes értekezni. Mindig, minden körülmények között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában