Kutyakiképző

2018.10.13. 07:00

Kevés a jó védekezési módszer, ha kutyatámadás ér minket

Mit tehetünk akkor, ha kiskutyánkat mondjuk sétáltatás közben megtámadja egy nagyobb testű kutya? Kunhegyesi Tibor kutyakiképzőt kérdeztük a témában.

Lakosi Gabriella

Kunhegyesi Tibor elmondta, két bot jó eszköz a védekezésre Fotó: UT

A kis kedvencek már szinte családtaggá váltak, pedig sokan elfelejtik, hogy a kutya alapvetően ragadozó állat – ez pedig komoly hiba, mondta a szakember. A négylábúaknak ugyanis komoly fegyverzetük a fogaik. Fizikai harcban egy nagyobb testű kutyával szemben szinte lehetetlen felülkerekednie még egy jó fizikai állapotban lévő embereknek is. Ha egy nagytestű kutya támad a néhány kilós kedvencünkre, nem sok jó megoldás van. Ugyanakkor vannak dolgok, amiket mindenképp el kell kerülni: például semmiképp ne sikítsunk. A magas hangok ugyanis hasonlítanak egy nyüszítő vadállat hangjára, ez pedig még jobban beindíthatja a kutya vadászösztönét. Sok esetben, mikor egy állat gyerekekre támad, akkor is ez áll a háttérben – tette hozzá Kunhegyesi Tibor.

Kunhegyesi Tibor elmondta, két bot jó eszköz a védekezésre Fotó: UT

Az sem jó, ha felkapjuk a kutyát. Ilyenkor ugyanis azt kockáztatjuk, hogy magunk is áldozattá válunk, és még védekezni is nehezebben tudunk, ha nincsenek szabadon a kezeink. Aki már évek óta foglalkozik kutyákkal, és elég erős mentálisan, az akár a szimpla fellépésével meghátrálásra kényszeríthet egy támadó kutyát. Ha képesek vagyunk ijedtség és pánik nélkül nagyon határozottan fellépni, az megoldás lehet. Erre ugyanakkor nagyon kevesen képesek. Így aki nem gyakorlott, jobb ha nem is próbálja ezt a módszert éles helyzetben. Kézenfekvő megoldás lehet, ha beszerzünk egy gázpisztolyt, vagy kutyariasztó pisztolyt. A spray verzió kevésbé hatékony, jobban szóródik, nehezebb vele célozni, így megállítani is egy igazán megvadult ebet. A lövés hangja ráadásul külön segítség lehet, a hirtelen durranás a legtöbb állatot megtorpantja. A cél pedig éppen az, hogy kizökkentsük az agresszióból, a beszűkült tudatállapotból.

Ha nem egyedül vagyunk, erre egy másik személy is alkalmas lehet, de óvatosan kell kezelni egy ilyen helyzetet, mert sosem tudhatjuk, hogy egy ismeretlen állatból mi az, ami csak még erősebb agressziót vált ki.

Kevésbé durva és nem engedélyköteles megoldás lehet az, hogy két nagyobb bottal indulunk sétálni. Támadás esetén ilyenkor az egyiket a kutya szája elé kell tartani, szinte biztosra vehetjük, hogy rákap, és nem is akarja elereszteni a zsákmányt. A másik bottal pedig, bármilyen kegyetlenül hangzik is, rá kell csapni a kutya orrára vagy a füle tövére. Ha meg akarjuk védeni kedvencünket, saját magunknak is határozottan kell fellépnünk egy kutyatámadás esetén. A legjobb megoldás viszont az, ha tájékozódunk, és körültekintően választjuk meg a helyszínt, ahol sétálni szeretnénk. Ezenkívül, aki megteheti ne egyedül induljon útnak egy kistestű kutyával. A közös séta a biztonságon kívül még jobb élményt is jelenthet. A kutyáknak csakúgy, mint saját magunknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában