Uszodabelépő és oklevél

2019.03.19. 11:00

Kiállítás nyílt a víz világnapi rajz- és fotópályázatra beküldött munkákból Szombathelyen

Megtartották a víz világnapja alkalmából meghirdetett rajz- és fotópályázat eredményhirdetését tegnap a Szombathelyi Fedett Uszoda aulájában, ahol a gyerekek beküldött műveiből kiállítás is nyílt.

Merklin Tímea

A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a pályázaton

Fotó: Horváth Balázs

Az idei rendezvény és az azt megelőző pályázat szlogenje az volt: „Vizet mindenkinek!” Erre a témára rajzoltak, fotóztak a gyerekek, sőt újrafelhasznált anyagokból installációkat is készítettek. Az eredményhirdetésen dr. Kohuth Viktor, a VASIVÍZ ZRt. vezérigazgatója elmondta: már gyermekkorában is szerette az ókori történelmet, különösen Róma érdekelte. Büszke arra, hogy olyan céget vezethet, amelyben még meg lehet találni az ókori római vízvezetékek nyomait, és örülne, ha a vezetőt ma is curator aquariumnak hívnák. Felhívta a gyerekek, szülők és pedagógusok figyelmét, hogy nálunk nagyon egészséges víz folyik a vezetékekben, amit szakszerű laboratóriumokban gyakran ellenőriznek. A világnak nem minden részén van így, hogy megnyitjuk a csapot, és abból jó minőségű ivóvíz folyik.

A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a pályázaton
Fotó: Horváth Balázs

A fotószekció zsűrielnöke, Benkő Sándor úgy értékelte a beküldött pályaműveket, hogy örült a szíve a természetvédelem jegyében született felvételek láttán. Takács Gábor művésztanár a rajz kategóriában pályázott alkotásokat elemezte. Az alsósok fantáziája szárnyalt: sok növényt és állatot szerepeltettek, szívesen ragadtak színes ceruzát, ritkábban festettek. A felsősök rajzai kidolgozottabbak, mint ahogy ez várható volt, ők az emberre koncentráltak inkább. Takács Gábor örült annak, hogy a szombathelyi iskolákon kívül sok falusi intézményből is küldtek be pályamunkákat – és annak is, hogy a más számára hulladékot jelentő anyagokból, kupakokból, rongyokból ötletes térbeli művek születtek.

Az ünnepségen köszönetet mondtak a felkészítő tanároknak, akiknek sok munkájuk van abban, hogy a tanítványaik a pályázaton részt vettek; köszönet illeti a zsűrit is, amelynek tagjai minden évben körültekintően értékelnek. A diákok az oklevelek mellé ajándékot is kaptak: vásárlási utalványt, valamint uszodabelépőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában