Közgyűlés után értékeltek a frakciók

2019.06.19. 17:15

„Kiesett az első tégla a falból” – Molnár Miklós könyvet írna

Győzött a Falco, elfogadták a költségvetési módosításokat, nem lesz zavar az orvosi ügyelet működésében, a kávézók politikai tényezők Szombathelyen, mindenki nézze meg a Képtelen kampány című filmet: a keddi közgyűlést értékelték a frakciók.

Vas Népe

Pattogós volt a keddi közgyűlés, mondta a Falco-Körmend kosárlabdameccsre utalva Balassa Péter (Jobbik), majd kis képzavarral élve kijelentette, hogy szerinte „kicsúszott a polgármester keze alól a városvezetés”. Visszautalva a közgyűlésen történtekre megjegyezte: a közterület-felügyeletet szükséges rossznak tartja, és ha az őszi választások után lehetősége lesz rá, kezdeményezi az átszervezését.

Az orvosi ügyelet működésével kapcsolatos napirendi pontot nem kívánta kommentálni, viszont hangsúlyozta, hogy az ő javaslatára július 1-jétől 10 százalékos béremelést kapnak a polgármesteri hivatal dolgozói. A Haladásról megjegyezte: nem tudja, mi az igazság, ezért tartózkodott a szavazásnál. „Nem gondoltam, hogy ekkora balhé lesz” – mondta az Agora mozi büféjének üzemeltetésével kapcsolatos napirendről. Szerinte elegáns javaslatot tett, amikor felvetette, hogy a kávézó bérbeadásáról a választások utáni új testület döntsön, főleg, hogy a jelenlegi bérlőnek decemberig szól a szerződése.

Közgyűlés, Szombathely 2019.06.18 Molnár Miklós ,Illés Károly,
Fotó: Unger Tamás

– Mi is megszoktuk, hogy az ellenzéki hírportálok becsmérlik a városvezetést, a baloldal is szokjon hozzá, hogy egy magánkiadásban megjelenő lap őket kritizálja – summázta az egyik szombathelyi hetilap névhasználatával kapcsolatos vitát Lendvai Ferenc (Fidesz–KDNP). Az orvosi ügyelet működésével kapcsolatos döntést megnyugtatónak nevezte, mint mondta: ez nem egy játszótéri pad cseréjéről szólt, emberéletek is múlhatnak a döntésen. Illés Károly alpolgármester (Fidesz–KDNP) szerint bebizonyosodott, hogy a polgármester által beterjesztett költségvetés volt a jó, nem az egészségügytől és az oktatástól forrásokat elvonó baloldali büdzsé. Az ELTE SEK-től elvont 60 millió forintból 15 milliót „visszaadott” ugyan a baloldal, de szerinte ez kevés lesz. Mint mondták, „a mozi kávézójának bérbeadásával kapcsolatos napirendi pont tárgyalásánál a nehezen összetákolt baloldali káoszkoalíció első téglája kiesett a falból”, hiszen Balassa Péter nem a baloldallal szavazott. És bár Molnár Miklós alpolgármester javaslatára újra napirendre vették a kérdést, nem tudták meggyőzni Balassát.

Dr. Nemény András (Éljen Szombathely–MSZP–DK–Együtt) szerint a közgyűlés legfontosabb pontja a költségvetés módosítása volt. Bár megszavazták, hogy az OMSZ kapja meg az orvosi ügyelet ellátásához szükséges pénzt, továbbra is úgy gondolja, meg kell vizsgálni, nem tudja-e más jobban ellátni a feladatot. Utalt prof. dr. Nagy Lajosnak az egészségügyi szakmai munkacsoport ülésén tett kijelentésére, ahol állítólag a főigazgató azt mondta, hogy a kórház jobban el tudná látni a feladatot. Hozzátette: az orvosi ügyelet ellátásában közreműködőknek 15 százalékos béremelést szavaztak meg.

 

Molnár Miklós (ProSavaria) kérdésünkre válaszolva határozottan visszautasította, hogy azért vetette volna vissza napirendre a mozi kávézójának ügyét, mert saját jelöltje van rá. Szerinte nem lenne szerencsés, ha december elején derülne ki, hogy a hónap közepétől ki üzemelteti a kávézót. 40 perces monológjában sérelmeiről is beszélt: arról, hogy nincs titkárnője, hogy szerinte a városvezetés nem végez érdemi munkát, és hatáskörétől megfosztott alpolgármesterként neki kell rendbe tenni a város dolgait. Meg arról: elképzelhető, hogy az elmúlt nyolc és fél évéről könyvet ír, ami szerinte bestseller lesz. Egyébként mindenkinek ajánlotta a Képtelen kampány és az Igenis, Miniszter Úr! című filmeket. Arra a kérdésünkre pedig, hogy miért járkál ki olyan gyakran az ülésteremből, azt felelte: „Azért szoktam kimenni, mert ha bent maradnék, sokkal többet szólnék hozzá.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában