Krisztus katonája zsákruhában járt, evangéliumi életet élt

A professzorasszony úgy került Szombathelyre, hogy 2016-ban meghívták a szent születésének 1700. jubileuma tiszteletére rendezett Szent Márton Akadémiára előadónak. Horváth József pápai prelátus, aki maga is sokat foglalkozott Szent Mártonnal, arra figyelt fel, hogy más szempontokból beszél a szent életéről, mint szokás, hatalmas kutatómunkát végezve, a Sulpicius Severus életrajzból kiindulva, azt kommentálva ragadja meg a lényeget. Megbeszélték, hogy a kutatásainak eredménye itt fog megjelenni Szombathelyen, a Szülőföld Kiadó gondozásában. A súlyos betegségben szenvedő történész az utolsó hónapjaiban József atyának küldte az egyes részeket lektorálásra. Még együtt gondolták ki a kötet szerkezetét, valamint a borítóját, amit Bonyhádi Károly tervezett, de Sághy Marianne a könyvbemutatón már nem tudott itt lenni, súlyos betegségben elhunyt. A Szent Márton Krisztus katonája című könyvet Szombathelynek ajánlotta, és még öt személynek, köztük Márki Dánielnek, aki 2005-ben egy társával elsőként járta be az európai Szent Márton zarándokutat, gyalog, át az Alpokon.

A borítón egy nem közismert ábrázolást látunk: Márton alszik, és álmában Krisztust látja, amint rá van terítve a testőr köpenye, és azt mondja: „Márton, a katona adta ezt nekem.” József atya felhívja a figyelmet, hogy ez párhuzamos azzal az evangéliumi tanítással, hogy „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.” Vagyis Mártonban Krisztus élete és tanítása ölt testet, és folytatódik tovább. Ez a könyv lényege. A borítókép a Németországban található Fulda-i misekönyvből való, egy 11. századi ikon, amely a mai ábrázolásoktól teljesen eltérő: még gyalogosan mutatja a szentet, nem lovon (Mártont a 12-13. század lovagkora tette először lóra). Katonaként Márton a testőrséghez tartozott. Egy napon, amikor prémiumot osztottak, ő odaállt a császár elé, és nem fogadta el a pénzt, mondván: „Eddig a te katonád voltam, mostantól Krisztus katonája akarok lenni.” A császár megvádolta, hogy gyáva, el akar menekülni a másnapi ütközet elől, börtönbe záratta éjszakára, hogy meg ne szökjön. Márton azt mondta, hogy kiáll ő holnap egyedül, fegyver nélkül az ellenséggel szemben, de nem volt rá szükség, mert reggel a béke követei jöttek… József atyától megtudjuk: tévhit, hogy Márton azért csak a fele köpenyét adta a koldusnak, mert a felével rendelkezett, a másik a római birodalomé volt. Testőri köpenye teljesen az övé volt, azt osztotta meg a szegény emberrel. A képeken különböző színekben festik meg a köpenyt, a tudományos igazság az, hogy fehér volt. Miután pedig Krisztus katonája lett, zsákruhában járt, ami hasonló volt a ferencesek öltözékéhez. Az évszázadok képzőművészeti alkotásai nyomán mi püspöki süvegben, palástban, gyűrűvel képzeljük el őt, pedig valójában egy kócos remete volt, aki eszkábált magának magának egy házikót, és a Loire folyóban mosakodott.

-Sághy Marianne hihetetlen mennyiségű forrásanyagot használt a könyvéhez, öt európai nyelven tanulmányozott át mindent Márton személyiségére és sorsára vonatkozóan, így nagyon hiteles képet tudott adni. Mártont Istenben élő embernek mutatja be, Isten-kapcsolatot, Isten-tapasztalatot ír le, úgy dolgozza fel a Severus-féle életrajzot, a Vita Martini-t, hogy összefüggéseiben kommentálja is. A Septimus Severus által írt életrajzban nincsenek dátumok, csak életrajzi adatok (melyik életkorában mit csinált), ez szemlélteti, hogy Márton „Istenben él”, időtlenné, időn kívülivé teszi a létezését. Beírja az örökkévalóságba, egy belső folyamatot mutat be, ahogy a lélek egyre közelebb kerül Istenhez – magyarázza József atya.

-A vértanúk kora Márton idejére már elmúlt, Nagy Konstantin a 313-as Milánói ediktumban tette lehetővé a keresztények vallásgyakorlását. Addig követendő példának mindig vértanút állítottak, aki az életét adta a kereszténységért. Severus olyan személyt ábrázol, aki nem vértanú, mégis követendő példa. Márton élete az evangéliumok folytatása, úgy is mondhatnám, hogy ez az ő motivációja. Krisztussal való párhuzamára mutat rá a legkorábbi Márton-ábrázolás is, a híres ravennai mozaikok egyike a Szent Apollinaris bazilikában a 6. századból. Krisztus ül a trónon, és a hozzá érkező vértanú férfiakat Szent Márton vezeti (tehát Mártont akkor már a vértanúk elé tették), és csak Krisztus és Márton vannak bíbor színű (mára a festék megbarnult) palástban.

A könyv lektora úgy fogalmaz: a mai ember egy idealizált képet lát Mártonról, a későbbi századoknak köszönhetően, holott a maga korában komoly villongások voltak az életpályában csak karriert látó püspökök között, akik Mártont nem akarták elfogadni, mert hiteles főpap volt. Míg a magas pozíciókat szerzett egyházi vezetők között óriási feszültségek voltak, Mártont a nép szentelte fel, mert felnéztek rá: ő azt élte, amit tanított, és azt tanította, amit élt.