Lapot a diákok kezébe!

2018.04.10. 08:00

Ladik médiavetélkedő – Már csak egy hét van a totó kitöltésére

Általános iskolások figyelem! Már csak egy jó hét van hátra, hogy kitöltsétek a lapunkban található totót és jelentkezzetek a Ladik médiavetélkedőre!

Tóth Kata

A tavalyi regionális döntő egy pillanata: a csepregi Horváth Hanna mikrofon helyett fakanálba tudósít a kivetített képről. Biztos jól csinálta, mert meg is nyerték a versenyt Fotó: Penovác Károly/ Napló

Akik jártak már nálunk, azok tudják, hogy milyen vicces feladatok várnak rájuk, akik pedig nem, azoknak itt az ideje, hogy kipróbálják! Lapcsoportunk ebben az évben már tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Lapot a diákoknak! négyfordulós médiavetélkedőt. Azt szeretnénk, ha szívesen vennétek a kezetekbe az újságunkat, és nyitott szemmel forgatnátok. A felkészüléshez nem is kell más, csak egy kis újságolvasás. Na meg persze talpraesettség és csibészes jókedv.

A tavalyi regionális döntő egy pillanata: a csepregi Horváth Hanna mikrofon helyett fakanálba tudósít a kivetített képről. Biztos jól csinálta, mert meg is nyerték a versenyt Fotó: Penovác Károly/ Napló

Április 18-áig várjuk az általános iskolák hetedikes és nyolcadikos diákjaiból álló ötfős csapatokat. Jelentkezni a lapunkban már több alkalommal megjelent Ladik-totó kitöltésével lehet. A következő forduló egy kiküldött, írásbeli teszt, majd a legjobb öt csapat május 18-án a megyei döntőben mérkőzik meg egymással. A négy megye arany-érmes csapatai végül Kislődön, a Sobri Jóska Kalandparkban versenyeznek a 100 ezer forintos fődíjért, ahol neves zsűritagok értékelik a teljesítményüket. Hajrá, kalandra fel, indul a média Ladikja!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!