Közművelődési Szabadegyetem

2018.04.10. 07:00

Már a jelent is kutatják – Előadás az ELTE Savaria Egyetemi Központban

A néprajz túllépi megszokott határait, és a jelenkutatás irányába fordul - erről tartott előadást dr. Gráfik Imre az ELTE Savaria Egyetemi Központban, a Közművelődési Szabadegyetemen hétfőn.

Merklin Tímea

A tavalyi regionális döntő egy pillanata: a csepregi Horváth Hanna mikrofon helyett fakanálba tudósít a kivetített képről. Biztos jól csinálta, mert meg is nyerték a versenyt Fotó: Penovác Károly/ Napló

 

Dr. Gráfik Imre néprajzkutató Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy már a jelent is kutatni kell, olyan gyorsan változnak a társadalmi, gazdasági, kulturális körülmények. Jelentősen megnőtt az emberek mobilizációja, nem feltétlenül csak a migráció, hanem a turizmus, a munkavégzés, a tanulás miatt is. Ezért a néprajz új kutatási módszereket dolgoz ki, új stratégiát alkot, amelyben partnerei a szociológia, a politikai, szociális és főként a kulturális antropológia. Az egyes embereknek és a közösségeknek is meg kell tanulni egymáshoz alkalmazkodva együttélni, és ez úgy valósulhat meg minél zavartalanabbul, ha megismerjük a kultúrák sajátosságait, hagyományait, törvényeit. A lehető legtöbb ismeret megszerzésében segít a néprajz, amely modern felfogásban bölcsészeti, filozófiai és társadalomtudományokkal társul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában