Avatóünnepség

2019.08.02. 11:30

Megújult a celli piac a város központjában – A szokásos nyüzsgés kísérte az átadót

Csütörtökön adták át hivatalosan az árusoknak és a vásárlóknak a bruttó 234 millió forintból felújított városi piacot.

Tersztyászky Krisztina

Fotó: Horváth Balázs

Az avatóünnepség remek hangulatban kezdődött. Míg a háttérből az adok-veszek zsivaja hallatszott, a Soltis Lajos Színházból ismert Sipos László, „Sipi” alkalmi művet rappelt a mikrofonba a vásározás szépségeiről, „eggyé vált a celldömölki piac a véremmel” refrénnel. Komolyabbra fordítva a szót Fehér László polgármester beszámolt róla, hogy az egész járást kiszolgáló piac elkészülését a lakosságot és a vállalkozókat is bevonó ötletgyűjtés előzte meg. Uniós forrásból 150 millió forintot kapott a város a beruházásra, ezt helyi erőből végül 84 millióval kellett kiegészíteni. Elárulta: a Soltis Lajos Színház szabadtéri színházi estekben is gondolkodik a városközpontnak ezen a részén.

– Megtiszteltetés, hogy a celli támogató döntés előkészítésének folyamatában részt vehettem. Választókerületemben az elmúlt években számos helyen sikerült forrást juttatni a piacok felújítására, így Kőszegen, Répcelakon és Sárváron is – mondta Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselöje, aki szerint talán azért is ennyire fontos ez mindenkinek, mert egy piac egy kicsit a város lelke is. A képviselő arról is beszélt, hogy a mai öröm mellett nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Celldömölk jövője szempontjából az is fontos, hogy a mindenkori városvezetők a mindenkori kihívásoknak megfelelően meg tudják találni a nagy piacban, a nemzetgazdaságban is a település helyét.

– Mindig világos vizióval kell arról rendelkezni, hogy Celldömölk hova akar eljutni a következő öt, tíz vagy akár húsz évben, és a jövőbeli célt látva kell építeni a várost, melyhez a gazdaság megerősítése mindig jó muníciót adhat – mondta.

 

Majthényi László megyei közgyűlési elnök arról beszélt, hogy piacra járni jó, mert olyan helyi termelőktől szerezhetjük be az ennivalót, akiket ismerünk, akikben megbízunk.

Az avatástól függetlenül tegnap is szokásos csütörtöki nyüzsgését mutatta a piac a megújult asztalokon és tető alatt. Szebb lett, áttekinthetőbb – mondta Németh Józsefné Kati őstermelő a Sárváron megtermelt paprikakupac mögül. Ahogy arról meg is győződhettünk, Alfréd típusú és epekímélő paprikáját a külföldi vásárlók is kedvelik. Döbröntei Lászlóné Erzsi néni a férjével Kemenesszentmártonban gazdálkodik. Ami a családnak kell, mindent ültetnek a kertben, aztán a feleslegből hoz egy keveset. Babot, spenótot, céklát, igazi jó vasi földben termett göcsörtös sárgarépát. Hatalmas kardvirágcsokor mellett fejtette a babot, úgy mondta: örül neki, hogy tágasabb, világosabb lett a vásártér, szép a burkolat és a tető, a világítás is jobb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában