fontos szakasz

2019.09.05. 07:00

Megújult a zsirai főutca

Átadták tegnap a felújított zsirai Fő utca két kilométeres szakaszát, ami egyben az összekötő út a locsmándi határátkelő felé.

Tersztyászky Krisztina

Balról a második Nagy Ferdinánd polgármester

Fotó: Horváth Balázs

Az utat csaknem 166 millió forintból, az EU határon átnyúló programjának és a magyar kormánynak a támogatásával újították fel. Megtisztították a csapadékvíz-elvezető rendszert és az államhatár közelében egy 40 méteres szakaszon a korábban megépült elkerülő út korrekciójára is szükség volt.

Balról a második Nagy Ferdinánd polgármester is átvágta a szalagot
Fotó: Horváth Balázs

Mivel tavaly ennek az útnak az osztrák oldali folytatása is elkészült, már kényelmes és biztonságos az összeköttetés a két falu és a két ország között. Az utat és az átkelőt 3,5 tonna alatti gépjárművek vehetik igénybe. Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: kimagasló diplomáciai siker, hogy amikor Ausztria inkább zárná a határokat, itt, a Burgenlanddal folytatott regionális egyeztetések eredményeképp új határátkelők épülnek, illetve újulnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában