Van egy pad a faluban

2019.06.18. 11:30

Mező Gábor a 24 éves falugondnok, aki felbecsülhetetlen munkát végez

A falugondnokok általában idősebb emberek szoktak lenni, a 24 éves Mező Gábor azonban nagyot gondolt: megpályázta, és három pályázó közül megnyerte a nem éppen jól fizető állást, nyolc hónapja praktizál.

Merklin Tímea

2Kiss Ferencné Etus néni és Mándli Józsefné Kati néni sokat szoktak itt üldögélni. Mögöttük Mező Gábor falugondnok

Fotó: Horváth Balázs

Egészen rendkívüli, hogy egy ilyen fiatalember perspektívát lásson ebben a munkában, de vele tartva, egy szép napon meggyőződhettünk arról, amit mond: élvezi, hogy segíthet, és ez nem mérhető pénzben, felbecsülhetetlen az a szeretet, amit az emberektől kap. A gyerekeket már reggel elvitte óvodába, iskolába – Gábor azt is tudja, ki fog dolgozatot írni, mit kell vinni a kiránduláshoz, információkat is közvetít az intézmények és a szülők között –, ezért azokhoz az idős emberekhez indulunk, akiknél rendszeresen megfordul.

Kenesei Józsefné Ilonka néni a teraszon üldögél, híreket hallgat a rádióban, nagy „politikus”. Jöttünkre virágos nyári ruhát vett fel, előtte járókeret (játékosan Trabantnak hívják a járgányt, amivel le lehet jutni a lépcsőkön a kertbe is), a kezében mobiltelefon, mert odabent a vonalas mindig abbahagyja a csörgést, mire odaér. Gábor hordja neki az ebédet, és ha a gondozásban segítő rokon, Németh Éva nem ér rá, meg is eteti a 99 éves nénit. Megtudjuk: az idős hölgy állapotstabilizáló gyógyszereket kap és „agyfényesítőt”, a 100. születésnapjára pedig óriási partit terveznek, már az idei ünnepen is Gábort ültette maga mellé, akit nagyon szeret, így hívja: „Arany Gabikám”.

Kiss Ferencné Etus néni és Mándli Józsefné Kati néni sokat szoktak itt üldögélni. Mögöttük Mező Gábor falugondnok íf

Majd Mándli Józsefné Kati nénihez megyünk, ő 75 éves, még maga főz, a falubusz szokta vinni orvoshoz, a takarékszövetkezetbe vagy nagy bevásárlásra. Most gyógyszert kap, Gábor váltotta ki a receptjét. Egyebek mellett altató is kell, mióta meghalt a férje, közel 50 évig éltek együtt, még mindig nem tud nélküle aludni. A barátnőivel gyakran a szomszéd ház előtti padon üldögélnek, a cseresznyefa alatt, megbeszélik, ki mit süt, mi újság a kertben, együtt várják a mirelites autót.

Az ifjú falugondnok végtelen türelemmel várja a pad mellett, hogy átadhassa a véreredményt a 87 éves Kiss Ferencné Etus néninek, aki behív minket magához, megmutatja a házat, és most átlép azon, hogy véralvadási gondok vannak, lesz még idő ezen gondolkodni, egyedül él. Gyakran fájnak a forgói, de ezzel együtt is rengeteget dolgozik, ellátja magát, szeret főzni.

A 99 éves Ilonka nénivel Mező Gábor. Szereti, hogy másoknak segíthet

Aztán kint a padra Németh Józsefné Jutka (56) jön ki a kapálásból. Sokat jár orvoshoz ízületi problémáival, a férjével disznókat, tyúkokat is tartanak. Az ifjú falugondnok is érdeklődve hallgatja a történeteket, aztán egy idős házaspárhoz indulunk, ahova vérképet kell vinni.

Palányi Géza (80) és felesége Rózsi néni (77) 55 éve élnek együtt. A férfi korábban a vasútnál dolgozott, kosarakat font, az asszony háztartásbeli volt, csak házastársi pótlékot kap, egy nyugdíjból élnek…

Az ebédért megyünk a busszal a közeli iskolai konyhára, aztán Gábor kiosztja: kinek beviszi, kinek a kerítésre akasztja az éthordót. Mindenkinek kettő van, csak cserélni kell, de van, akinek az ebéd – mint a pad, amire le lehet egy kicsit ülni – alkalom a beszélgetésre… Mező Gábor áll elébe, addig időz, amíg szükség van rá, azt mondja: „Úgy kelek fel minden reggel, hogy ez nekem nem munka, hanem az életem.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában