Sümeg, Balaton és nagy barátságok

2019.07.16. 07:00

Mindenkinek jutott élmény a táborban – Negyedik alkalommal szervezte meg a győrvári iskola

A Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskolában negyedik éve szervezték meg a nyári napközis tábort.

Civil/Polgár Antalné

Palacsinta készül a napközis táborban, ahol kicsik és nagyok megtalálták a kedvükre való programot

Fotó: VN/PA

A tábor első hetére ötven, a másodikra harminchét diák jelentkezett elsőtől a nyolcadik évfolyamig.

Volt bőven újdonság. Megtanulhattak egy új társasjátékkal, a mancalával játszani, a diaboló pedig sok gyermek ügyességét tette próbára. Készíthettek bőrből karkötőt, nyakláncot, fűzhettek gyöngyöt. A kuktaklub uzsonnára mindig valami finomat sütött-főzött. Egy másik csoport robotot programozott. A sportolni vágyóknak volt lehetőségük rollerezni, görkorcsolyázni, pingpongozni. Összemérhették ügyességüket dartsban, fociban.

A táborozók strandoltak a vasvári fürdőben, kirándultak az oszkói hegyre, ahol egy vadászati előadás után lovaskocsikázhattak is. A Göcseji Falumúzeumban a régi építészettel, életmóddal ismerkedhettek. A Győrvár határában lévő tehenészetben bocik születésének is szemtanúi lehettek. Hegyhátszentpéteren Szecsődi András népi iparművész mutatta be a zsúptető­készítés tudományát. A Bedics család portáján háziállatokkal találkozhattak közvetlen közelről. Gyalogtúrán ismerkedtek meg a Boda patak hídjánál egykor állt Boda vára titokzatos mondájával.

Palacsinta készül a napközis táborban, ahol kicsik és nagyok megtalálták a kedvükre való programot
Fotó: VN/PA

Az első héten a Kis-Balatonnál jártak. Ellátogattak a Kányavári-szigetre, ahol közelről láthatták a vízimadarakat, a kilátóból pedig a madárvilág titokzatos élőhelyére nyílt kitekintés. A nap fénypontja pedig a Zobori Élmény­park volt, ahol számos természettudományi játék vár­ta a gyerekeket. A második héten a sümegi várat hódították meg. Keszthelyen a Balaton Múzeumban ismerkedtek a magyar tenger kialakulásával, élő­világával.

Mindeközben barátságok szövődtek, kicsik és nagyok működtek együtt.

Civil/Polgár Antalné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában