Brutális kémia, izgalmas fizika

2018.12.12. 20:27

Nagyot szólt a tanteremavató a Paragvári iskolában

Nagy durranás volt délelőtt a Paragvári Utcai Általános Iskolában. Látványos és hangos kísérletekkel avatták fel az intézmény felújított fizikatantermét.

Tersztyánszky Krisztina

Kísérletezők: Paul Gergely, Paul Barna, Tancsics Gergely

Fotó: Horváth Balázs

A rendhagyó fizikaórán azok a hetedik és nyolcadik osztályos diákok vehettek részt, akik jók a természettudományos tárgyakból. A TDK Hungary Electronics Kft. jóvoltából ülhettek vadonatúj padokban. A cég ügyvezető igazgatója, Takács Balázs köszöntőjében hangsúlyozta: fontos számukra, hogy segítsék a fiatalokat a műszaki ismeretek elsajátításában, ebbe az irányba terelgetve pályaválasztásukat. A mérnöki és szakgimnáziumi képzés mellett több éve támogatják a Paragvári-iskolát is, ahol magas szintű a reál tárgyak oktatása. Miután Kőváriné Fekete Marietta igazgató és Fodor István tankerületi igazgató is megköszönte a segítséget, nem maradt más hátra, mint a beígért csattanós teremavató.

Kísérletezők: Paul Gergely, Paul Barna, Tancsics Gergely
Fotó: Horváth Balázs

Az alkalomra nem mást hívtak vendégül, mint Nagy Gergő Zoltánt, a Brutális kémia című műsor házigazdáját, aki különféle fizikai és kémiai törvényszerűségeket szemléltetett. Ennek során kiderült, nem volt blöff, hogy felgyújtja, felrobbantja – és „felszenteli” – az új fizika tantermet. Segítőivel először izopropil alkohollal, vízzel és nagy méretű műanyag palackokkal ügyeskedett, aminek eredményeként a négy ballon szájából különböző méretű lángcsóvák csaptak a magasba.

A következő kísérletnél forró víz és cseppfolyós nitrogén volt a főszereplő, meg egy méretes hordó. Interakciójukból akkora durranás lett, hogy már megértettük, miért kellett óvatosságból kinyitni az ablakokat. Már csak a „szentelőfolyadék” volt hátra, amely egy kibökött búzasörös dobozból spriccelt a magasba, miután a vegyész ultrahangos fürdőbe állította. Erre a pontra már mindenki elhitte, hogy a tudomány szórakoztató, és elkezdődhetett a takarítás. Bizonyára sokáig emlékeznek majd erre a napra, ha másról nem, a mennyezeten éktelenkedő sörfoltról…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában