március 15.

2018.03.15. 08:00

Nemzeti ünnep, felújított emlékmű és köszönet a képviselőnek – Így ünnepelt Perenye

Március 15-ét, a nemzeti ünnepet és a hősi emlékmű felújítását is megünnepelték Perenyén szerda délután.

Bakos Ágnes

„Ez a föld a tiéd, tartsd hát meg magadnak, magyarom, ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.” – Veres Péter Ha nem lehettél szálfa című versével is köszöntötték a nemzeti ünnepet a Gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskola tanulói a perenyei művelődési házban. A Perenyei Aranyhíd Óvoda apróságai katonák lettek szerda délutánra: fából faragott karddal felszerelkezett lelkes huszárokként vonultak, fegyvereiket az induló ütemére forgatták.

Aprókat és nagyokat is bevontak a megemlékezési műsorba Perenyén. Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

Egységben az erő, Perenyén pedig ezt többször bizonyították már, például árvízhelyzetben – erről is beszélt az ünnepségen Imre Viktória polgármester. Azt mondta, igyekeznek közösséget teremteni, mert úgy érzik, megéri. Megköszönte az együttműködést, a sok támogatást Ágh Péternek, Perenye országgyűlési képviselőjének, hiszen például az ő ötlete nyomán indultak el az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázatán, és újíthatták fel 1,3 millió forintból a hősi emlékművet. Emlékplakettet adott át a képviselőnek a polgármester Perenye nevében, miután az elmúlt négy év közös munkáját méltatta.

Akikhez visszanyúlhatunk

 

– Fennmaradtak 1848 hőseinek tettei. Ők azok, akikhez visszanyúlhatunk, amikor iránytűt keresünk saját sorsunk alakításához – ezt is mondta az ünnepségen Ágh Péter. Az országgyűlési képviselő személyes élményét osztotta meg a perenyeiekkel, kisfiával a játszótéren volt kedden, amikor egy kislány mellük énekelni kezdett: „Kossuth Lajos azt üzente...”. Szerinte már a gyerekek is érzik, értik az ünnepet.

– Március 15-én azokat ünnepeljük, akik felismerték, szabadság és függetlenség nélkül nincs jövője Magyarországnak, és tettek is érte – mondta. Hozzátette: – Ha most hagynánk, hogy elvegyék az országot, akkor a 170 évvel ezelőtti érték is elveszne.

Megújított emlékmű

Szavai szerint meg kell őrizni Magyarországot olyannak, amilyen, ehhez erős és biztonságos települések kellenek – Perenye pedig erősödött, fejlődött az elmúlt években.

Az ünnepi beszéd és az előadások után a megújított hősi emlékműnél hajtottak fejet a Perenyén ünneplők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában