Az óvoda, iskola köré szerveznék

2019.02.05. 17:30

Óriási az érdeklődés mindenfelől: mintát ad a szombathelyi nevelőszülői hálózat

Segítik a letelepedést is a Mózeskosár nevelőszülői hálózatba jelentkező nevelőszülőknek: központ lehet Boba és vonzáskörzete. Közben óriási az érdeklődés az országból a szombathelyi kezdeményezés iránt. Gregersen-Labossa György lelkész, a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ intézményvezetője összegezte az elmúlt három hónapot.

Bakos Ágnes

Bobán terveznek centrumot – mondta Gregersen-Labossa György lelkész, intézményvezető

Fotó: Horváth Balázs

– Hosszú előkészítés és sok munka után indult el tíz nevelőszülővel a Mózeskosár nevelőszülői hálózat mint a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ új szolgálati ága – emlékeztetett Gregersen-Labossa György lelkész, intézményvezető. – Nyugat-Magyarországon ebben az ellátási formában nem volt egyházi szereplő – fűzte hozzá a tavaly november 1-jei indulásra visszatekintve. A Mózeskosár hálózat működési területe országos. – Alapvetően a szervezéskor Vas és Zala megyére gondoltunk. Meglepő, de a gyermekek nem a vasi intézményből, hanem Veszprém, Baranya, Tolna és Győr-Moson-Sopron megyéből érkeznek, onnan van érdeklődés. Amikor elindult a nevelőszülői hálózat, a gyermekvédelem kezdte keresni az intézményünket.

Elsősorban arra számítottunk, hogy Vas és Zala megyéből lesz érdeklődés, ez sajnos még nem így van, bízunk abban, hogy ez a jövőben megváltozik – összegezte a lelkész. Mint mondta, Baranya és Tolna megye olyan messze van, hogy nem célszerű odáig „elérniük”. Szerencsés a helyzet, hiszen a Dél-Dunántúlon is van dia­kóniai intézménye az evangélikus egyháznak – vagyis szombathelyi segítséggel elindulhat, beindulhat önálló hálózat, már el is kezdődött erről a tárgyalás. Sőt a szombathelyi kezdeményezés hírére már szervezés alatt van hasonló hálózat Gödöllőn, Nyíregyházán, Kelet-Magyarország több területén is. – Adóssága volt ezen a területen az evangélikus egyháznak, úgy látszik, lökést adtunk – mondta a lelkész.

Bobán terveznek centrumot – mondta Gregersen-Labossa György lelkész, intézményvezető
Fotó: Horváth Balázs

Kiemelte azért, hogy a szombathelyi központ helyben erősítene, s dolgoznak is ezen: a térségi hálózat centruma lehet Boba, ahol a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség átvette az általános iskola és az óvoda működtetését, 18 faluból szállítják az intézménybe a gyerekeket.

A nevelőszülői hálózat új programja szerint aki vállalja, hogy akár az ország másik feléből ideköltözik, annak segítik a letelepedését a Boba, Jánosháza körüli falvakban. Házbérléssel, akár házvásárlással, és ez érvényes persze arra is, aki Szombathelyről kiköltözik és három gyermeket vállal. – Az iskola, az óvoda, idővel esetleg evangélikus családi bölcsőde rendelkezésre áll, és nem mellékes a falvak népességmegőrző hozadéka sem – magyarázta Gregersen-Labossa György. Teljesen praktikus háttere is van a kezdeményezésnek: például Szombathelyen egy 60 négyzetméteres lakásba egy gyerek fogadható be, míg egy tágas, falusi házba egyszerre három gyermek is kihelyezhető.

A nevelőszülők toborzása folyamatos – nem csak azokat várják, akik Boba környékére költöznének. Akik elmennek egy-egy fórumra, persze nem feltétlenül lesznek nevelőszülők, de hallanak a lehetőségről, ez fontos. – Akit komolyan érdekel, az tanfolyamon vesz részt. Környezettanulmány készül a jelentkezőkről, aztán ha vállalja, kezdődik az alkalmazotti kötelék. Szerződést köt a nevelőszülő, onnantól pedig várják, hogy gyermeket adhassanak – vázolta a menetét Gregersen-Labossa György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában