osztálytalálkozó

2019.09.23. 07:00

Ötven év után kinyílt az időkapszula

A pergamen egy csatos „bambis” üvegben, egy emlékmű talapzatába zárva várta, hogy ötven év után kinyissák: az osztálytalálkozón.

Pogács Mónika

Nagy Róbert rejtette el anno – most ő bontotta ki Fotó: PM

– Nagyon sok szépre, a népi hagyományok, a falusi élet értékelésére tanítottak bennünket – mondta Nagy Róbert, az osztály meghatározó tagja a gyülekezésnél. Kovács Zoltánné is ebbe az osztályba járt. Úgy fogalmazott: hihetetlen érzés, hogy eltelt ötven év.

– Nem mindennapi dolog egy időkapszula kinyitásánál jelen lenni. Nagyon várom, kíváncsi vagyok, akkor mit üzentetek mostani önmagatoknak – köszöntötte Hosszú Zoltán, Oszkó polgármestere az osztályt.

Nagy Róbert volt az, aki ötven évvel ezelőtt az időkapszulát egy oszkói emlékmű talapzatába helyezte. Most vésővel bontotta ki a kőtáblával lezárt üreget, amelyben a pergament tartalmazó üvegpalack volt.

Nagy Róbert rejtette el anno – most ő bontotta ki Fotó: PM

Janzsó Anna tanítónő írt közösen a végzős osztállyal gyöngybetűs levelet az utókornak. A levél az úttörőraj működésének pontos leírását tartalmazta: „Sokat kirándulunk, és tanulmányozzuk elődeink küzdelmes, de szép életét. Felkutattuk falunk régi történeteit… Legyetek méltó utódai az ősöknek!” – állt ez is a néhol töredékesen olvasható, 1969. március 21-én keltezett pergamenen a jövőnek szóló üzenetben.

Az osztálytársak a levél közös elolvasása után az oszkói temetőben az iskola egykori igazgatójára, az igazgató feleségére, valamint elhunyt osztálytársaikra emlékeztek, majd közös vacsorával zárták a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában