Dübörög a legnagyobb kerti parti

2019.07.12. 07:00

Pénteken a klasszikusabb vonal, szombaton pedig a zúzósabb rock kerül előtérbe az Alterábán

Nem fogy a lendület a Rába partján, a tizedik születésnapját ünneplő Alterába fesztiválon. A borúsabb idő ellenére a hangulat továbbra is forró maradt. Tegnap a díváké volt a főszerep a színpadon, ma pedig a klasszikusabb Alterába-fellépők szórakoztatják majd a közönséget.

Lakosi Gabriella

Szerdán Beck Zoli volt az első, aki a jubiláló rendezvényen megajándékozta a közönséget. A koncert előtt a kisszínpadon jammelt a rajongóknak. Ugyanezen a napon a Körmendi Szociális Szolgáltató és Információs Központ ellátottjainak csoportja is kilátogatott a fesztiválra. Már hagyomány, hogy az Alterába vendégül látja őket. Idén is remek hangulatú estét töltöttek el, azt mondták, még lehet, hogy visszatérnek a következő napokban is.

Bebes István, Körmend polgármestere pedig köszöntővel készült a Kiscsillag koncertje előtt.

 

Csütörtökön aztán Erdélyi Rolika is megajándékozta a jelenlévőket. A sok támogatást szerette volna megköszönni azzal, hogy az Anna and the Barbies koncert előtt esti mesét mondott a közönségnek. Ezután Pásztor Anna és a Konyha zenekarból Szepesi Mátyás is meglepetésműsort adott elő a rajongóknak.

A csütörtök egyébként a „dívák napja” volt. A közönség kérésére hozták vissza ezt a fesztivál programjába. Ebből az alkalomból a fellépő hölgyek különleges Alterábás virágcsokrot is kaptak a szervezőtől, Hegedüs Lászlótól.

Ma a klasszikusabb vonalat hozza vissza a rendezvény. A meglepetések sora pedig folytatódik. Likó Marcell, a Vad Fruttik tagja és Müller Péter biztosan kedveskedik majd a közönségnek valamivel.

 

Így ma is érdemes lesz ellátogatni az ország legnagyobb kerti partijába, ahol a Kisszínpadon a Newtown Feels, Josef K., Phrenesis és Mátyás Attila Band lép fel, míg a Nagyszínpadon ötkor a Das Model kezd, őket 18.20 órától Müller Péter Sziámi AndFriends, 20.00 órától a Pál Utcai Fiúk követi. 21:40-től a Vad Fruttik majd 23:30 órától a Belga szórakoztatja a közönséget. Az estét a már megszokott módon Golyó – Johnny buli várja.

Ez utóbbi egyébként igazi kedvence lehet a közönségnek, hiszen sok zenekar a közelben szállásolja el magát. Ők ilyenkor a fellépés után még maradnak a helyszínen, és együtt buliznak, beszélgetnek a jelenlévőkkel. Nem érdemes tehát hazasietni az Alterábáról.

Holnap egy zúzósabb rock-nap mozgatja majd meg a fesztiválozókat. Fellép az Ossian, a Road és a Depresszió is. A szórakozás és a jó hangulat tehát garantált, a következő napokban még mindenkit vár az ország legnagyobb kerti partija.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában