Országos figyelem

2019.06.12. 07:00

Sok szelet Szombathely – A múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne a város

Az idén a vasi megyeszékhely lesz a múzeumok éjszakájának fővárosa, központi helyszíne: az országos figyelem is ide összpontosul június 22-én. A belépés ezúttal minden helyszínre ingyenes, a részletes programot is ismertették kedden.

Lakosi Gabriella

Fotó: Unger Tamás

Dr. Puskás Tivadar polgármester elmondta: nagyon örül, hogy ezzel a kitüntetett szereppel is megbecsülik a helyi múzeumok munkáját. Koczka Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy a tárlatok titokzatos világa sokakat megmozgat. Remélik, hogy idegenforgalmat is generálhat. Csapláros Andrea múzeumigazgató elmondta, már a szimfonikus zenekar is a partnereik között van. Be lehet majd nézni a kulisszák mögé. Idén ráadásul az egész program ingyenesen várja majd az érdeklődőket. De az újdonságoknak ezzel még nincs vége: megnyílik a Savaria Múzeum új állandó kiállításának következő egysége, amely az őskor és az ókor után Vas megye és Sabaria népvándorlás- és középkori történetét mutatja be.

 

A Smidt Múzeumban nyílik az idei tematikus sorozat, a Képtér első darabja Egy szelet Szombathely címmel – ez a város kávéházainak és cukrászdáinak történetével foglalkozik. A képtárban 30 alatt címmel fiatal alkotók mutatkoznak be. Czenki Zsuzsanna igazgatóhelyettes arról beszélt, hogy szeretnék megmutatni a közönségnek: még a legkomolyabb tudományos témáról is lehet érthetően, érdekesen beszélni. A digitalizáció az utazás mellett az egyik témája lesz az idei rendezvénynek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában