Száz év után is halhatatlan: a mi Adynk

Az irodalmat kedvelő közönség már az első percben egy különlegességgel szembesült, amit eddig talán csak kevesen láthattak: a neves irodalmár ADYDAS feliratú pólóban jelent meg és beszélt a huszadik század egyik magyar költőóriásáról, a magyar újságírás – sokak szerint – legnagyobb alakjáról.

Az előadó szerint „Ady mindent tudott előre”, válogatott publicisztikai, újságírói munkáit olvasva rádöbbenünk arra, hogy művei ma is jóformán napra aktuálisak, politikai és történelmi éleslátása egyedülálló. Ady a nyelv forradalmára, írásaiban különös, szimbolikus kifejezésmódok és nyelvi elemek jelentek meg,francia költőktől (elsősorban Verlaine és Baudelaire) tanultak alapján szavak új jelentéseit vezette be: megsejtette, hogy másképp kell írni. Fűzfa tanár úr szerint Ady Endre után nem lehet ugyanúgy használni a magyar nyelvet, mint előtte – és ez persze igaz Arany Jánosra, József Attilára és még számos írónkra, költőnkre.

Ady, „a Költő” ezernél több verset írt, új jelenség volt a költészet egén, verseinek stílusa követte, sőt továbbfejlesztette, egyénivé alakította a szimbolizmus hagyományait. Szokatlan és ismeretlen volt akkoriban a rá oly nagyon jellemző költői szereptudat, gőg, amely a „Hunn, új legenda” című versében is megjelenik: „Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem”, önmaga is építi ezt a személyiségmítoszt, elképesztő önmeghatározó szándék van benne, ami ritka az Ady előtti költészetben.

Modernség jellemzi a szerelmi líráját is, a Léda-versekben erotikus tartalmak jelennek meg, a férfi–nő kapcsolatnak olyan mélységeit ragadja meg, amelyek kézzel foghatóak.

Az előadó felhívta közönsége figyelmét arra is, hogy Ady volt korának egyetlen költője, aki verseiben felemelte hangját a borzalmas háború ellen, úgy érezte, hogy eszméit pusztítja el:„S megint élek, kiáltok másért: / Ember az embertelenségben.” Tátrainé Kulcsár Irén