Patkós Márton

2017.12.17. 19:19

A színművészeti olyan, mint a Roxfort -beszélgetés Patkós Mártonnal

SZOMBATHELY Patkós Márton Junior Prima díjas színésszel Hargitai Helga beszélgetett a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében szombaton este.

Csizmadia Anna

Patkós Mártont idén Junior Príma díjjal jutalmazták színház- és filmművészet kategóriában. Ennek apropóján hívta meg volt iskolájába a Nagy Lajos Gimnázium (NLG) Öregdiák Egyesülete. Jelenleg épp Kafka Átváltozását próbálja az Örkény Színházban, de két próba között időt szakított alma materére.

Saját bevallása szerint ösztönös színész, és már kezdetektől ez az ösztönösség jellemezte a karrierjét. Teljesen véletlenül került a színészet az életébe. 2009-ben kezdett az NLG-be járni, majd mivel érdekes hangja volt, rádiós versenyre küldték, aztán egy másik felolvasásra. Igaz, egyiken sem nyert, mivel bevallása szerint nagyon monoton hangon olvasott. Annak ellenére, hogy itt még nem voltak pozitív tapasztalatai, úgy érezte, a színészkedés a számára vonzó életpálya. Ekkor elkerült a Ferrum Színházi Társulathoz, ahol nem sok jövőt jósoltak neki ebben a szakmában. Ennek ellenére, első próbálkozásra bekerült a Szíművészeti Egyetemre.

Márton teljes öniróniával osztotta meg közönségével a kezdeti botladozásait, amit a teljesen megtelt díszterem hangos kacagással honorált.

Színészi képességeiből is ízelítőt kaptunk. Teljes beleéléssel és odaadással mesélte anekdotáit, és megjelenítette előttünk Alföldi Róbertet, Novák Esztert, Rába Rolandot. Vagy épp Törőcsik Marit. Mindezt tisztelettel és hálával tette, így adózva az őt segítő kollégák előtt.

Ugyanilyen hálával beszélt volt gimnáziumáról és Szombathelyről, mert – bevallása szerint – itt tapasztalta meg először a közösség élményét. Amikor megkérdezték, mit adott neki ez az iskola, határozottan válaszolt: szeretetet, odafigyelést.

Véleménye szerint jelenleg túlképzés van színészekből, hiszen nincs elég társulat, ami felszívja az évente végző huszonhat diákot. Sőt, az egyetem nem tanít meg az életre, az szerinte egy álomvilág, ahol az ember nem létező személyek gondolatain agyal. Szerinte „az egyetem nem egy földi hely, hanem olyan, mint a Roxfort”. Mesélt a színészi lét kihívásairól, filmszínészi élményeiről, olyan humorral, hogy önálló estnek is beillett volna.

Az est zárásaként előkerült az érettségi eredményeit tartalmazó törzslap másolata, amelyet elő kellett adnia. Ahogy az Öregdiák estek eddigi résztvevőinek, neki is kedveskedtek ajándékkal: kitűzőt és egy Ottlik-regényt kapott ajándékba.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában