Albérlet

2019.08.13. 17:30

Szombathely: szoba olcsón kiadó

A ponthatárok kihirdetése után sem emelkedtek az albérletárak. Szombathelyen átlagosan 30 ezer forintért lehet szobát bérelni, ami olcsónak számít, Sopronban például éppen kétszer ennyit kérnek egy szobáért.

Budai Dávid

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése nem változtatott a trendeken – ezt mutatja a friss elemzé

Fotó: Shutterstock

Megjött az első mérleg az albérletpiacról a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után, amelyből látszik, hogy jelentősen élénkült a kiadó lakások piaca – derül ki az ingatlan.com legfrissebb körképéből. A ponthatárok július 24-i kihirdetése utáni tíz napban a magánszemélyek 28 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint az azt megelőző tíz napban. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője elmondta, az utóbbi években mindig ez a forgatókönyv.

A piac élénkülése, a felpörgő kereslet – részben a kínálatbővülés miatt – idáig nem járt együtt a bérleti díjak emelkedésével. Az elemzés szerint a ponthatárok kihirdetése utáni egy hétben a kiadó lakások átlagos bérleti díja a fővárosban 160 ezer forint volt, ez megegyezik az 1-2 héttel korábbi szinttel és a többi egyetemvárosban is stabilak maradtak az árak.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése nem változtatott a trendeken – ezt mutatja a friss elemzé
Fotó: Shutterstock

Megvizsgálták azt is, hogy az egyetemvárosokban mennyiért adnak ki egy szobát, mivel a diákok ebben az időszakban a legolcsóbb ajánlatokat keresik. Budapesten 65 ezer, Debrecenben, Pécsen és Miskolcon egyaránt 35 ezer, Szegeden és Győrben 45 ezer forint egy kiadó szoba havi átlagára.

Szombathelyen 30 ezer forintot kérnek átlagban egy szobáért, ami Eger (28 ezer) és Kaposvár (25 ezer) után a legalacsonyabb ár a portál által vizsgált 16 várost tekintve. Az apróhirdetési portálokon böngészve találhatunk szobát 20 ezer forintért is, de itt már osztozni kell egy lakótárssal. A hirdetésekből kitűnik az is, hogy a lányoknak könnyebb dolguk van, ha albérletet keresnek, mint a fiúknak, ugyanez igaz azokra is, akik nem dohányoznak.

Érdekesség, hogy Sopronban éppen kétszer annyit kérnek egy szobáért, mint a vasi megyeszékhelyen, ott ugyanis 60 ezer forint az átlag. Balogh László szerint amikor kiosztják a kollégiumi férőhelyeket, lesz még egy élénkülés az albérletpiacon. A kimaradó diákoknak ugyanis albérlet útján kell megoldani a lakhatásukat. Az albérletpiac és a bérleti díjak alakulása szempontjából a jövőben lényeges kérdés lehet, hogy a rövid távú lakáskiadás, azaz lakáshotelekre vonatkozó szabályok területén egy esetleges szigorítás milyen hatással lesz a kínálatra és a keresletre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában