gyérítés

2019.06.25. 11:30

Szúnyogirtás: folytatás következik

Az e heti szúnyoggyérítés nem érinti Vas megyét, az előző héten volt itt irtás: több mint 9 ezer hektáron végeztek légi kémiai beavatkozást a központi gyérítési program keretében, és irtják még a vérszívókat a nyáron.

Vas Népe

Vas megyében már 73 településen zajlott szúnyoggyérítés, csaknem 9500 hektáron Fotó: Szendi Péter

Fotó: Szendi Péter

Gyérítik majd a szúnyogokat Bobán is, igényelték a vérszívók gyérítését – mondta el megkeresésünkre Somogyi Ákos, Boba polgármestere. Olvasónk kérdésére kerestük meg a településvezetőt, ugyanis Bobán még nem irtották idén a szúnyogokat. Hogy terveznek-e irtást a településen, ez volt olvasónk kérdése. A polgármester azt mondta, Bobára is elér a központi, a BM Katasztrófavédelmi Igazgatóság által koordinált országos szúnyoggyérítés, erre kaptak ígéretet. Somogyi Ákos emlékeztetett arra is, hogy a központi programban súlyozzák a helyszíneket. A nagy városok és az üdülőkörzetek prioritást élveznek, meg persze a folyók és tavak környezete, aztán kerülnek sorra a kisebb, kevésbé frekventált települések. Hogy pontosan mikor kerül sorra Boba és környéke, azt nem tudni.

Vas megyében már 73 településen zajlott szúnyoggyérítés, csaknem 9500 hektáron Fotó: Szendi Péter

Az adott heti szúnyoggyérítés helyszíne mindig attól függ, hogy az ország mely területén a legnagyobb a szúnyogártalom, ezt rovarszakértői vizsgálatok határozzák meg. Folyamatosan ellenőrzik a lárvák és a kifejlett szúnyogok számát, ennek alapján tervezik meg a gyérítés menetrendjét.

Az biztos, hogy az e heti szúnyoggyérítési programban nem szerepel Vas megye. A központi irtási program április 30-án kezdődött, a gyérítés nyolcadik hetében értek Vasba, itt 9 465 hektáron végeztek szúnyoggyé­rítést, mindenütt légi kémiai irtást, ilyenkor egy deltametrin hatóanyagú irtószert permeteznek. Hektáronként mindössze fél litert permeteznek ki belőle.

Ahova odaért a központi program, vagyis Vas megyében 73 településen már látható volt, hogy az irtószert az esti órákban juttatják ki repülőről. A kémiai permetezés kizárólag a települések belterületén zajlik – talán hamarosan ismét Vas megyében is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában